Nemzetközi foci

Osztrák kapitány lehet a Fradi volt edzője

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Nem sikerült a nagy álom az osztrák labdarúgó-válogatott számára, a csapat 1998 óta először juthatott volna ki a világbajnokságra, azonban a csütörtöki pótselejtezőn 2-1-es vereséget szenvedett Walesben.

Kapcsolódó
Olasz futball: újrakezdés újra?
A négyszeres győztes Olaszország egymás után második alkalommal maradt le a futball-világbajnokságról, miután elbukta az Észak-Macedónia elleni pótselejtezőt. Kiss Tibor Noé szurkolói reakciója.

A búcsú a szövetségi kapitánynak is szól: Franco Foda szerződése március 31-én jár le, azaz kedden, Skócia ellen ül majd utoljára a kispadon. A Der Standard azt írta, talán jobb lett volna azonnal felmenteni Fodát a feladatok alól, megkímélve így a füttyöktől, amelyekben minden bizonnyal nem lesz hiány a bécsi összecsapáson.

Az 55 éves német azonban nem akart elszökni, azt mondta, büszke arra, hogy a tavalyi Eb-n nyolcaddöntős volt és végül a 12. helyen zárt csapatával.

Most Peter Schöttel sportigazgató kapott megbízást arra, hogy megtalálja az új szövetségi kapitányt. Olyat, aki jó és megfizethető. Az elnökség április 29-én ülésezik legközelebb, de akár annál hamarabb is bemutathatják az új szakvezetőt.

A Der Standard össze is állította egy listát, amelynek élén a Ferencvárostól december közepén menesztette Peter Stöger áll. A lap szerint az 55 éves szakember azonnal munkába is állhatna, dolgozott már a Kölnnél és a Borussia Dortmundnál, ahogy fogalmazott, számára a válogatott a legnagyobb és legfontosabb csapat. A kritikusai azonban azt mondják, a játékfilozófiája nem különbözik Franco Fodáétól.

A listán ott van még Ralph Hasenhüttl (Southampton), Andreas Herzog (Admira Wacker), Adi Hütter (Mönchengladbach), Oliver Glasner (Frankfurt), Rene Aufhauser (Liefering) és Gerhard Struber (New York Red Bulls) is.

Olvasói sztorik