Akár egy utca emberét megszólaltató műsor rejtvénye is lehetne a következő kérdés: melyik labdarúgó-válogatott lépett előre 89 helyet a világranglistán az utóbbi nyolc évben?
Az észak-amerikai országról azt tartják, hokinemzet, néhány éve pedig egyetlen játékost ismerhetett idehaza az átlag focirajongó, az NB I-es múltú James Manjrekart, aki 2014 és 2018 között a Pécs, a DVTK és a Vasas csapatában is megfordult.
A kanadai csapat jelenleg 33. helyen áll a FIFA rangsorában, az Észak- és Közép-amerikai, Karibi Labdarúgó-szövetségek Konföderációjának (CONCACAF) vb-selejtezős csoportját pedig veretlenül vezeti. A selejtezőben nemcsak a jelenlegi, utolsó szakaszban nem talált legyőzőre Kanada, hanem az egész kvalifikáció során veretlen maradt, 17 mérkőzéséből 13-mat megnyert és csak négyszer ikszelt. Óriási szó ez, hiszen 2014-ben még a világranglista 122. helyén szerénykedett a válogatott, miután Hondurastól megalázó 8-1-es vereséget szenvedve esett el a világbajnoki szerepléstől.
A foci mindig is a mostohagyermeke volt az országnak. A brit telepesekkel érkező játékot hamar túlszárnyalta népszerűségben előbb az amerikaifutballhoz hasonló kanadaifutball, majd a jégkorong. Nem érdekelt sokakat a labdarúgás, ráadásul a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség döntéseivel nem is értett egyet a kanadai szervezet, ezért 1928 és 1946 között nem is volt FIFA-tagország Kanada. Az 1970-es tornáig csupán egyetlen évben próbált a válogatott vébén szerepelni, de 1958-ban ez nem sikerült.
Egészen a nyolcvanas évek közepéig az is eredménynek számított, ha nem az első szakaszban pottyan ki a kanadai csapat. A nagy változást Tony Waiters kinevezése hozta meg, aki 1981 és 1986 között volt szövetségi kapitány. Nem az ismeretlenbe ugrott a szakember, Angliát elhagyva 1977-ben fogadta el a Vancouver Whitecaps felkérését, amelyet két év alatt az MLS elődjének megfelelő NASL bajnoki címéig vezetett. A kanadai válogatottal először azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az olimpián negyeddöntőbe jutott együttesével, majd jött a nagy durranás: Kanada kvalifikálta magát az 1986-os világbajnokságra.
Ez volt a magyar válogatott utolsó világbajnoki szereplése is, egyedül Kanadát verték a mieink 2-0-ra.
Az elkövetkező évtizedek azonban semmilyen sikert nem hoztak, 1994-ben Ausztrália egy interkontinentális pótselejtezőn tizenegyesekkel ejtette ki Kanadát. Ennél közelebb nem is került a válogatott a vébéig – egészen mostanáig. Tekintettel az országban uralkodó viszonyokra, mégis inkább az a csoda, hogy egyszer eljutott a tornára a csapat.
Kanadában nem voltak jó edzőink soha. Vagy megtanított téged valakinek az apja az alapokra, vagy nem
– idézte fel Horváth John a kanadai állapotokat, amikor lapunknak mesélt arról, hogy került 1992-ben az Újpesthez.
A hazájában Mr. Világbfutballnak becézett szakértő arról is meglehetősen gyászos képet festett, mennyire nem tudta senki arrafelé, hogy mi is az a foci.
„Két rádiós állomáson voltam állandó vendég az 1994-es, 1998-as és a 2002-es világbajnokságokon, e mellett számos televíziós szereplésem is volt. Egyszerűen nem volt senki más, aki nálam többet tudott volna a labdarúgásról.”
Érdekes, de az országban a női foci miatt lett nagyobb az érdeklődés 2003-ban, miután a válogatott negyedik helyen zárt a világbajnokságon. Az emberek elkezdtek aktívabban foglalkozni a szabályokkal, a játékkal, már nem csak egy testnevelés órán űzött hobbinak számított. Ebben az időben megugrott az igazolt játékosok száma is, de ami ennél is fontosabb, hogy az edzőképzés is elkezdődött. Mégis várni kellett még a nagy fejlődésre.
A nagy fordulat: egy kiváló edző és a hosszútávú program
A komolyabb áttörést ismét egy szövetségi kapitány kinevezése hozta meg. Több mellényúlás után úgy határozott a szövetség, hogy nem tapogatózik sötétben, hanem inkább a női csapat edzőjét, John Herdmant irányítja át a férfiakhoz. Az angol szakember hamar belátta, hogy nem áll nagy karrier előtt futballistaként – saját bevallása szerint egy átlagos képességű középpályás volt –, ezért már 26 évesen a Sunderland akadémiáján dolgozott, majd öt éven át Új-Zéland női csapatát irányította, mielőtt Kanadába költözött volna. Az észak-amerikaiakkal remek munkát végzett, a Pánamerikai Játékokon aranyérmert (2011), az olimpián pedig bronzérmet nyert (2012, 2016).
Canada Soccer announces new leadership of Men’s National Team Program under John Herdman. #CanMNT https://t.co/idIGXaW5An pic.twitter.com/VGH8EyVIMB
— Canada Soccer (@CanadaSoccerEN) January 9, 2018
Herdman 2018-as kinevezése tehát egy jól átgondolt döntésnek számított, de ennél is fontosabb, hogy egyben a sportigazgatói szerepet is megkapta. Ez egy sorsdöntő határozat volt, mivel így nem csak a felnőttekkel foglalkozott, hanem egészen a 14 éves korosztálytól figyelemmel kísérte a játékosok pályafutását.
Lelkes vagyok, szeretnék mély nyomot hagyni a futballban programunkkal, amely tele van lehetőségekkel. Nagy megtiszteltetésnek tartom a kinevezésemet, köszönöm a kanadai szövetségnek, hogy lehetőséget adott a fejlődésre ezzel a projekttel
– mondta első férfi szövetségi kapitányként tartott sajtótájékoztatóján Herdman.
Rögtön kézhez is kapott egy új rendszert, mivel a szövetség úgy döntött, országszerte mindenhol ugyanabban a szisztémában neveli a labdarúgókat. Ez sem szokatlan az angol szakember számára, mivel ugyanez történt a női csapatnál is.
„Hét évig csináltam ezt, minden percét élveztem. Építész vagyok, egy fejlesztő. Ezt szeretem a legjobban. Kidolgoztunk egy programot, amivel a semmiből építettünk fel egy jó csapatot. Egy rendszert, ami segíti a tehetségek fejlődését, a játékosok teljesítményét. A megfelelő embereket építettük be és úgy érzem, a női válogatott már kész van, megvannak a játékosok a sikerhez” – magyarázta Herdman, miért váltott csapatot.
Ezzel párosult a szövetség újabb intézkedése: egy kanadai élvonalbeli bajnokság. Az MLS-ben mindössze három csapatot ad Kanada (Vancouver Whitecaps, Toronto FC, Montreal Impact), így a fiatalok nem is igazán érezték a motivációt, hogy ezeken kívül más felnőtt klubhoz csatlakozzanak. Márpedig két együttes a keleti parton, egy pedig a nyugatin helyezkedik el, így aztán hatalmas az üresség az ország közepén.
A bajnokság beindítása és az egységes utánpótlási rendszer ugyan nem Herdman érdeme, de az már mindenképpen, hogy a felügyelete alatt pallérozódó tehetségek révbe értek. A szövetség honlapján 61 játékos található, aki szóba jöhet a válogatottban, közülük 19 futballista még 23 sem múlt, vagyis őket legkésőbb 20 éves koruk óta vette szárnyai alá a sportigazgató. Közöttük akad olyan játékos, akit már Herdman épített be és olyanok is, akiknek csak felügyelte a pályafutását. Utóbbi kategóriát képviseli a bayernes Alphonso Davies, aki már 2017-ben felnőtt válogatott volt. A még mindig csak 21 éves balhátvéd háromszoros német bajnok, kétszeres Német Kupa-győztes, egyszer Bajnokok Ligáját és klubvilágbajnokságot is nyert. Egyértelmű, hogy milyen képességei vannak és már az is nagy szó, hogy Kanada meg tudta győzni, hogy ne Ghánát válassza, azt az országot, ahol született.
Fiatal tehetségekből tehát nincs hiány a felnőtteknél, és ha megemlítettük Daviest, ide kívánkozik a 22 éves Jonathan David is, aki a francia élvonalban 13 gólig jutott a mostani szezonban – ennél csak három futballista szerzett több gólt. Címeres mezben is ontja a gólokat, 27 találkozón 20-szor volt eredményes, igaz sokszor a fejéhez vágják, hogy nem a szoros mérkőzéseken szerezte ezeket.
Dinamika, taktikai sokoldalúság, motiváció
Mindez szép és jó, de fabatkát sem érne a hazai bajnokság és a tehetséges játékosok, ha nincs John Herdman. Az angol edző telitalálatnak bizonyult a posztra, mivel rendkívül jól ért az emberekhez. Érdemei között a szakírók megemlítik, hogy tisztán, érthetően kommunikál a játékosokkal, akik így pontosan tudják, mit vár el tőlük az edzőjük. Többek között ennek köszönhető, hogy sűrűn tud alakzatot is váltani az együttes, akár egy mérkőzésen belül is. Emellett Herdman remek motivátor, 2015-ben egy olyan beszédet tartott a kanadaiakról, hogy a mai napig emlegetik az emberek.
Egy ilyen karizmatikus vezetőre hallgatnak a játékosok és szeretnek is vele dolgozni, így aztán nem csoda, hogy a kettős állampolgárok is hajlanak a kanadai meghívó elfogadására. A múltban sok kettős állampolgár fordult el a lehetőségtől, ám az elmúlt évek sikereit látva ma már Davieshez hasonlóan többen is rábólintanak Kanada hívószavára. Theo Corbeanu a román U16-os, U17-es és 19-es válogatottban is szerepelt, de inkább megvárta, míg Herdman beválogatja. A portugál útlevéllel rendelkező Ricardo Ferreira már bekerült a csapatba, az amerikai Ayo Akinola szintén. Persze akadtak olyanok, akik nemet mondtak Kanadának, Ferdi Kadioglu a török, Omar Marmoush az egyiptomi meghívót fogadta el, a 21 éves Dominik Yankov pedig már 12-szeres bolgár válogatott. A hangsúly leginkább mégis azon van, hogy már elgondolkodtak rajta, nem pedig rohantak egy a másik válogatottba.
Herdman egy dinamikus 3-4-3-as taktikát dolgozott ki, amit nagyon rugalmasan tud átvariálni a meccs alakulása szerint. Elöl Jonathan David mellett Cyle Larin szerepel akkor is, ha 4-4-2-re vált Kanada, sőt akkor sem távolodnak el nagyon, amikor 4-5-1-es felállást választ a szövetségi kapitány. Három csatár esetében sokszor Alphonso Davis kerül a duó mellé, de kihasználva a hihetetlen gyorsaságát sokszor védekezésben és támadásban is fontos eleme a játéknak. A másik oldalon a 23 éves Tajon Buchanan hasonlóan sokoldalú játékos, ha nagyon ég a ház, ő is fellép a jobb oldalon negyedik támadónak, de középpályásként és védőként is megállja a helyét a szélen. A védelemben vagy az örökifjú 39 éves Atiba Hutchinson, vagy a 34 éves Steven Vitória a főnök, mellette két gyors fiatal szerepel Alistair Johnson (23) és Kamal Miller (24) személyében. Sam Adekugbe és Stephen Eustáquio a középpályán szűri meg az ellenfél támadásait, míg Richie Laryea is fontos szereplő, mert szélső hátvédként és középpályásként is be tud ugrani mindkét oldalon – ez különösen hasznos akkor is, ha menet közben akar Herdman változtatni.
Amikor Kanadánál a labda, a két belső középpályás közül egy mélyen visszalép a védőkhöz közel és kéri a labdát, hogy aztán a magasan helyezkedő szélsőket keresse vele. A másik középpályás föllép a három csatár mögé, így ő is megjátszható, de ha az ellenfél támadói letámadnák a kanadai hátvédeket, akkor üres területekre ívelve indítható a David, Davies, Larin trió is. Johnston szerepe kivételes a hármasból, mert ő időnként meg is indul a labdával, sőt az sem ritka, hogy kimozog jobb szélre, így Buchanan mehet előre további indítások reményében. A terv ettől függetlenül az, hogy a kanadai támadók középen nyomást helyeznek az ellenfél védőire, így rövid átadásokkal felhozott labda csak arra vár, hogy a széleken nagy terület alakuljon ki, ahol indítható valamelyik csatár.
Ha az ellenfélnél a labda, viszonylag magasan húzza meg védelmi vonalát Herdman. Ez egyrészt két gyors szélsője miatt működik, másrészt Eustáquio is rendkívül fegyelmezetten szűr a középpályán. Mark Anthony Kaye és Sam Adekugbe is taktikailag éretten segíti a védekezést, így a pálya közepén kevés esély van az áttörésre, a széleken pedig nagyon gyors játékosok helyezkednek el. Ez a stabilitás lehetőséget ad arra, hogy magasan védekezzen a csapat és a támadó trió komoly nyomás alá helyezze a labdás játékost. Jellemzően arra törekednek helyezkedésükkel a kanadai csatárok presszing közben, hogy középre kényszerítsék a játékot, ahol jó eséllyel már szerelni tudnak és gyors ellentámadás kezdődhet.
Ez a rendszer ragyogóan működik, a vb-selejtezők utolsó szakaszában, amelyben már csak a legjobb nyolc együttes vesz részt, 11 meccsen 19 gólt lőtt és mindössze ötöt kapott Herdman csapata. Ez annyit tesz, hogy átlagosan 1,7 gólt rúg és csak 0,45-öt kap az együttes. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy Mexikó és az Egyesült Államok csapata tűnik csupán érdemi próbatételnek, a legutóbbi mérkőzéseken pedig 1,17 xG-re lőtt két gólt Kanada és ehhez képest 0,94-et engedélyezett az amerikaiaknak. A komolyabb csapatok ellen tehát zömmel kiegyenlített meccseket vív, de egyébként is gyengébb mutatókat hoz idegenben, mint hazai pályán.
A Herdman kinevezésekor végső célként kitűzött 2022-es világbajnoki szereplés azonban már csak karnyújtásnyira van, ha Kanada március 25-én legyőzi Costa Ricát, biztosan ott lesz Katarban. Ha ez mégsem sikerülne, akkor is csak idők kérdése, amíg matematikailag is biztossá válik a vb-indulás, mivel csak három selejtező van hátra. Érdemes lesz odafigyelni az észak-amerikaiakra, mert a látványos támadófoci garantáltnak tűnik az eredményektől függetlenül is. Egy-két ponttal pedig történelmet is írnának Herdmanék.
