Nemzetközi foci bajnokok ligája

„Az egy vicc volt” – a játékvezetőt és az ellenfelet is bírálta a United edzője a BL-kiesés után

Paul ELLIS / AFP
Paul ELLIS / AFP

Ralf Rangnick, a Manchester United vezetőedzője nehezményezte, hogy az Atlético Madrid folyamatosan húzta az időt és tördelte a játékot a két csapat keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésén. A nyolcaddöntős párharcból a spanyol csapat jutott tovább az Old Traffordon aratott 1-0-s győzelmével, mivel az első meccsen 1-1-es döntetlen született Madridban.

Kapcsolódó
Olyan szezonja lehet Cristiano Ronaldónak, amilyen 12 éve nem volt
A portugál nem tudott gólt szerezni az Atlético Madrid ellen, a Manchester United pedig már a nyolcaddöntőben kiesett a Bajnokok Ligájából.

„Úgy vélem, nagyon jó első félidőt produkáltunk. Úgy játszottunk, ahogy elterveztük, nagy energiabefektetéssel, de nem tudtuk ezt egy vagy két gólra váltani” – nyilatkozott a mérkőzés után Rangnick, hozzátéve: tovább nehezítette a helyzetüket, hogy a szünet előtt egy ellentámadásból hátrányba kerültek.

Bírálta a játékvezetőt, a szlovén Slavko Vincicet, mert szerinte a vendégek gólját szabálytalanság előzte meg, illetve hogy a második félidőben hagyta, hogy az Atlético Madrid tördelje a játékot.

A második félidőben sok volt a játékmegszakítás, nem hiszem, hogy három percnél többet játékban volt a labda egyhuzamban, valaki mindig a földön hevert. Voltak további érdekes játékvezetői döntések. Nem mondom, hogy ezek döntöttek végül, de sokszor engedte az időhúzást, ezek után számomra egy vicc volt, hogy csak négy perc volt a hosszabbítás

mondta a német edző.

Diego Simeone csapata eltökéltségét emelte ki, és azt, hogy nagyon megdolgozott a sikerért: „Amit ki kell emelni, az egyértelműen a csapatmunka, amely nagyszerű volt. Mint ahogy az is nagyszerű, hogy a legjobb nyolc közé kerültünk”.

A negyed- és az elődöntő sorsolását pénteken tartják Nyonban. Az Atlético Madrid mellett eddig a Bayern München, a Liverpool, a Real Madrid, a Manchester City és a Benfica jutott a nyolc közé. A nyolcaddöntő két utolsó, szerdai mérkőzésén a Juventus a Villarreallal, a Lille pedig a Chelsea-vel küzd a továbbjutásért.

Olvasói sztorik