Shaun Botterill/Getty Images
Nemzetközi foci bajnokok ligája

Poharakkal dobálták meg a manchesteri drukkerek Simeonét

Az Atlético Madrid a hazai 1-1-es döntetlen után idegenben 1-0-ra legyőzte a Manchester Unitedet, így továbbjutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. A spanyol csapat az első félidő végén került előnybe, majd a másodikban tökéletesen kontrollálta a meccset, így nyerte meg a párharcot.

Kapcsolódó
„Az egy vicc volt” – a játékvezetőt és az ellenfelet is bírálta a United edzője a BL-kiesés után
Ralf Rangnick nehezen viselte az Atlético Madrid játékstílusát, valamint azt, hogy Slavko Vincic szerinte a spanyolokat segítette.

Míg Ralf Rangnick kritizálta a szerinte az időhúzásra játszó Atlético játékát, a United korábbi középpályását, Paul Scholest meggyőzte, amit a madridiaktól látott, ugyanis azt mondta a BT Sportson, semmivel sem volt jobb a vendégcsapat, de tapasztaltabb edző irányította. „Ha ő [Simeone] irányította volna a Unitedet, biztosan továbbjut” – magyarázta Scholes.

Az angol drukkerek már nem voltak ennyire elájulva az argentin edzőtől. Mikor Simeone befutott a lefújás után az öltözőfolyosóra, akkor többen is meg akarták dobni sörös pohárral, vagy vizes flakonnal, ám senki nem találta el.

Nem tudni, hogy csapatuk kiesése miatt voltak ennyire csalódottak, vagy rossz néven vették, hogy Simeone a lefújás után nem fogott kezet Rangnickkal. Az argentin edző korábban már elmondta, hogy nem hisz a közvetlenül a mérkőzés után történő kézfogásban, nem tartja őszintének, ezért szalad be inkább az öltözőbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.