Nemzetközi foci bajnokok ligája

Lewandowski 11 perc alatt triplázott, KO-győzelmet aratott a Bayern

CHRISTOF STACHE / AFP
CHRISTOF STACHE / AFP
23 perc elég volt ahhoz a Bayern Münchennek, hogy eldöntse a továbbjutást kérdését a Salzburg ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, Robert Lewandowski tirpláját követően a bajorok meg sem álltak a 7-1-es sikerig.

A felek ausztriai mérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget, Münchenben azonban a Bayern szédületesen kezdett. A 11. percben Wöber felrúgta a nagyszerűen leforduló Lewandowskit, a büntetőt a lengyel a jobb alsó sarokba vágta (1-0).

Kapcsolódó
Három kapufát szerzett, kikapott, de továbbjutott a Liverpool
Mi lett volna, ha az Inter a vezető gól után nem kerül emberhátrányba?

A 20. percben ismét ez a páros akaszkodott össze, első látásra úgy tűnt, Wöber a 16-oson kívül akasztotta Lewandowskit, a VAR azonban büntetőt jelzett – a lengyel ezúttal a jobb sarkot választotta (2-0).

A 23. percben ismét Lewa villant, ezúttal egy előrevágott labdát a védő a kapusnak hagyott, Köhn azonban nem tudott felszabadítani és vagy a védőt vagy a csatárt találta el, a labda így a kapufára hullott, a lengyelnek pedig egy lépésről nem volt nehéz dolga az üres kapuba terelnie (3-0).

Ezzel egy BL-rekord is megdőlt, a mérkőzés elejétől kezdve ez volt a leggyorsabb tripla, az eddigi csúcsot Marco Simone tartotta, aki a Rosenborgnak 1996 decemberében 24 perc alatt rámolt be három gólt.

A 31. percben Gnabry is eredményes volt (4-0), majd a második félidő elején Thomas Müller is betalált (5-0).

A 71. percben egy gyors kontra végén szépített a Salzburg, Kjaergaard lőtt nagy gólt a jobb felsőbe (5-1).

A bekapott gól felpaprikázta a Bayernt, amely a 83. percben Müller tízméteres (6-1), két perccel később Sané közeli lövésével növelte az előnyt, és végül 7-1-re győzött.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó

Bayern München (német) – Salzburg (osztrák) 7-1 (4-0)
gól: Lewandowski (12., 21., 23., az első kettőt tizenegyesből), Gnabry (31.), Müller (54., 83.), Sane (86.), illetve Kjaergaard (70.)
továbbjutott: a Bayern München 8-2-es összesítéssel.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik