Nemzetközi foci

A Lazio edzője: Ha érdekelne a múlt, a Budapest Honvédtól is tartanék

Giuseppe Maffia / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Giuseppe Maffia / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Csütörtökön kezdődik az Európa Liga egyeneses kieséses szakasza, első körben arról döntenek a csoportmásodikok, valamint a Bajnokok Ligájából érkező csapatok, hogy kik jussanak tovább a nyolcaddöntőbe – a párharcok két mérkőzésen dőlnek el.

Kapcsolódó
Simeone elbeszélget a játékosaival a kínos vereség után
Óriási lehetőséget szalasztott el a címvédő, veszélybe került az is, hogy a legjobb négyben végezzen a csapat.

A slágerpárosítás egyértelműen a Barcelona-Napoli, de azért lesznek még kifejezetten érdekes meccsek. Ilyen például a Porto-Lazio is, amelynek a felvezetésekor Maurizio Sarri még a Budapest Honvédot is szóba hozta. A rómaiak edzőjét arról faggatták, a Porto sikeres múltján kívül még mi az, ami miatt tart a riválistól. Sarri ezt felelte:

Nem érdekel a Porto nagy európai múltja, mert ha így lenne, tartanom kellene a Budapest Honvédtól is.

Nem számít, mi történt a múltban. Valójában egy nagyon erős csapatról beszélünk, ami a szezon során háromszor kapott ki, ebből kétszer a Liverpooltól” – mondta Sarri a lazionew.eu cikke szerint.

Magyra érdekeltségű mérkőzés is lesz csütörtökön, az RB Leipzig a Real Sociedadot fogadja.

Európa Liga, a nyolcaddöntőbe jutásért, 1. mérkőzés

Sheriff Tiraspol (moldovai)-Braga (portugál) 18.45
Borussia Dortmund (német)-Glasgow Rangers (skót) 18.45
Zenit (orosz)-Real Betis (spanyol) 18.45
FC Barcelona (spanyol)-SSC Napoli (olasz) 18.45
FC Porto (portugál)-SS Lazio (olasz) 21.00
RB Leipzig (német)-Real Sociedad (spanyol) 21.00
Atalanta (olasz)-Olimpiakosz (görög) 21.00
Sevilla (spanyol)-Dinamo Zagreb (horvát) 21.00

Olvasói sztorik