fcb.ch
Nemzetközi foci sport

Csupa szépet mondtak Svájcban Szalai Ádámról

A hét nagy híre, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya, Szalai Ádám 12 év után elhagyta Németországot és az FC Baselben folytatja pályafutását. A 34 éves csatár szerződését kedden bontotta fel a Mainz, ezután írt alá a svájci klubhoz, a szerződése 2023-ig szól.

Kapcsolódó
„Köszönöm mindegyikőtöknek, maradjatok egészségesek" – elbúcsúzott Szalai Ádám
A közösségi médián keresztül köszönt el a magyar válogatott csapatkapitánya.

A Basel sportigazgatója a hivatalos honlapon indokolta meg, miért esett a választás Szalaira.

Ádám nagyon erős karakterrel és mentalitással rendelkező játékos, aki tapasztalatával és munkamoráljával segíthet majd fiatal csapatunknak a pályán belül és kívül egyaránt

– mondta a sportigazgató, aki szerint a magyar játékos magasságával és fizikumával tökéletesen illik a másik téli szerzemény, Fedor Csalov mellé.

A Basel jelenleg a harmadik helyen áll a svájci élvonalban. A hátránya 12 pont az éllovas Zürich mögött, míg a második Young Boystól két ponttal van elmaradva.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.