Nemzetközi foci

„Néhányukat csak a hatalom és a cimboraság érdekli” – megbánta, hogy beszállt a Herthába az üzletember

Frank Molter/picture alliance via Getty Images
Frank Molter/picture alliance via Getty Images

Komoly pofont osztott ki a német médiában Lars Windhorst, a Hertha BSC tulajdonosa.

Kapcsolódó
„Nem látom, miért kellett Dárdai Pált elküldeni" – Lothar Matthäus megvédte a magyar edzőt
A korábbi magyar szövetségi kapitány javaslatot is tett a pótlására.

Az üzletember egy interjúban beszélt arról, hogy csalódást jelentett számára a klubvezetést, mert 2019 óta 375 millió eurót tett a klubba, eközben viszont semmilyen előrelépést nem tapasztalt.

„Arra számítottam, hogy a Hertha élén racionális és előrelátó személyek hoznak döntést, akik hozzám hasonlóan tartós sikereket szeretnének elérni.

Az elmúlt hónapokban azonban világossá vált, hogy néhányukat nem érdekli semmi, csak a hatalom és a cimboraság”

– mondta Windhorst a Capital.de portálnak.

Az elhangztottak ellenére az üzletember nem száll ki a csapat mögül, mivel ennyi pénz elköltése után sikeressé akarja tenni az egyesületet. Az eredeti tervekhez képest csak az változik majd így, mennyi idő alatt lesz nyereséges a vállalkozása. Windhorst egyébként már 2021 é októberben is elégedetlen volt a vezetőséggel és a szakmai stábbal.

Kapcsolódó

Dárdai Pált nem sokkal ezután menesztették a Hertha BSC vezetőedzői posztjáró, de a török Tayfun Korkuttal is csak a 14. helyen áll a csapat, így ez nem hozott változást.

Olvasói sztorik