Nemzetközi foci bajnokok ligája

Courtois kifogta Messi büntetőjét, de Mbappé eldöntötte a BL-rangadót

FRANCK FIFE / AFP
FRANCK FIFE / AFP
Amióta Thibaut Courtois 2018 augusztusában a Real Madridhoz szerződött, nem kapott gólt Lionel Messitől – ezt a sorozatot a PSG elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzésén is tartotta. Azonban ez is kevés volt.

Bár nem ígért defenzív futballt a Real Madrid, igazából sok vizet nem zavart a párizsi kapu előtt. Az első félidőben mindössze egyszer sikerült veszélyeztetni, miközben a másik oldalon Di María és Mbappé is nagy helyzetet hagyott ki.

Kapcsolódó
Kétperces videózás után adták meg a gálázó Manchester City első gólját
Meg sem állt öt gólig az angol csapat a Sporting otthonában.

A második játékrész elején ismét Mbappé rontott – vagy mondjuk úgy, Courtois védett bravúrral –, csakúgy, mint a 61. percben. Akkor Carvajal szabálytalankodott teljesen feleslegesen Mbappéval, a büntetőt Messi a bal sarokra rúgta, de Courtois nagyot védett.

A 73. percben Neymar is beállt a hazaiakhoz, de gól csak a 94. percben született, amikor a brazil sarkazását követően Mpabbé egyedül megoldotta a helyzetet (1-0).

A visszavágóra március 9-én kerül sor Madridban.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzés

Paris Saint-Germain (francia) – Real Madrid (spanyol) 1-0 (0-0)
gól:
Mbappé (94.)

 

Sporting Lisboa (portugál)  – Manchester City (angol) 0-5 (0-4)
gól: Mahrez (7.), Bernardo Silva (17., 44.), Foden (32.), Sterling (58.)

Olvasói sztorik