Glyn KIRK / AFP
Nemzetközi foci sport

A szurkolók nem bocsátottak meg a macskáját megrúgó focistának

Hatalmas felháborodás követte azt a videót, amelyen az látszik, hogy a West Ham United francia védője, Kurt Zouma nagyot rúg a macskájába, majd egy pofont is lekever az állatnak.

Kapcsolódó
Végigrúgta a macskáját a konyháján a BL-győztes focista
Kurt Zouma meg is ütötte az állatot. Egy új törvény szerint akár öt évet is kaphatnak az állatkínzók Angliában, a rendőrség azonban nem indít vizsgálatot.

A West Ham edzője, a magát állatbarátnak tartó – kutyái és lovai is vannak – David Moyes azt nyilatkozta, nagyot csalódott Zoumában, ennek ellenére a játékost a kezdőbe nevezte a Watford elleni keddi bajnokin.

„Tudom, mit éreznek az emberek, de odajött hozzám, és bocsánatot kért, én pedig futballedző vagyok, akinek végeznie kell a munkáját” – magyarázta Moyes, hozzátéve, hogy abszolút váratlanul érte, amit a játékosa tett.

A nézők nem voltak elnézőek Zoumával, mert a BBC tudósítása alapján a drukkerek nagy része fütyült a francia légiós minden labdaérintésénél. Amikor pedig a Watford játékosa, Josh King felrúgta Zoumát, a Watford-szurkolók rákezdtek „A macskád is így érzi magát” rigmusra.

A korábbi angol válogatott középpályás, a jelenleg szakkommentátorként dolgozó Owen Hargreaves azt nyilatkozta, meglepte, hogy a West Ham pályára küldte Zoumát, és a szurkolók egy ideig még biztosan nem felejtik el a macskás sztorit, ez pedig nagy nyomást helyezhet a Chelsea-vel az előző idényben BL-t nyert focistára.

A keddi meccset egyébként 1-0-ra nyerte a West Ham, amely ezzel feljött a negyedik helyre, a Watford az utolsó előtti.

Premier League, 24. forduló:

Burnley – Manchester United 1-1 (0-1)
Newcastle United – Everton 3-1 (1-1)
West Ham United – Watford 1-0 (0-0)

 

szerdán játsszák:
Manchester City – Brentford 20.45
Norwich City – Crystal Palace 20.45
Tottenham Hotspur – Southampton 20.45
Aston Villa – Leeds United 20.45

 

csütörtökön játsszák:
Liverpool – Leicester City 20.45
Wolverhampton Wanderers – Arsenal 20.45

 

A tabella:
1. Manchester City 23 55-14 57 pont
2. Liverpool 22 58-19 48
3. Chelsea 24 48-18 47
4. West Ham United 24 42-31 40
5. Manchester United 23 37-31 39
6. Arsenal 21 33-25 36
7. Tottenham Hotspur 20 26-24 36
8. Wolverhampton Wanderers 21 19-16 34
9. Brighton 22 23-23 30
10. Leicester City 20 34-37 26
11. Aston Villa 21 28-32 26
12. Southampton 22 26-34 25
13. Crystal Palace 22 31-34 24
14. Brentford 23 26-38 23
15. Leeds United 21 24-40 22
16. Everton 21 25-38 19
17. Newcastle United 22 24-44 18
18. Norwich City 22 13-45 16
19. Watford 22 23-41 15
20. Burnley 20 17-28 14

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.