Nemzetközi foci

„A vezetők kezeiket akarják mosni azzal, hogy kinevezték” – Kassai Viktor elődje nem örül a kinevezésének

David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images
David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images

A Bolgár Labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottságának korábbi vezetője, Dimo Momirov ellenzi Kassai Viktor kinevezését, szúrta ki a Nemezti Sport.

Kapcsolódó
Kassai Viktor lesz a bolgár játékvezetők főnöke
Szerdára várják a magyar szakember érkezését.

A bolgár sportvezető a kotasport.com-nak adott interjút, ahol véleményezte a korábbi FIFA-játékvezető kinevezését. Elsősorban nem Kassai személyét kifogásolta Momirov, hanem eleve a külföldiek kinevezésével vannak rossz tapasztalatai.

Általában bukáshoz vezetett az eddigiek során, mert azért jöttek ide, hogy felvegyék a pénzüket, és az első repülővel távozzanak

– jelentette ki Momirov.

A rossz véleménye mellé a szövetség oldaláról is aggályosnak tartja a döntést, ugyanakkor ha bárki azt gondolná, hogy kimondottan a magyar szakember ellen beszél, azért tisztázta az érzéseit.

„Nem volt szükség az idehozatalára, csak a kezeiket akarják mosni a vezetők azzal, hogy kinevezték. Személyesen én már ismerem őt pár éve, nagyon jó játékvezető volt, de nem hiszem, hogy ez segíteni fog.

Nem tudom, hogy meghozhatja-e a kellő változást, meglátjuk, mit fog elérni, de mindig is a külföldiek kinevetése ellen voltam. Nagyon szép sikereket ért el pályafutása alatt, sok sikert kívánok Kassainak.”

Kapcsolódó
Kassai Viktor: A jó meccs elsikkad, a hibát előtérbe helyezik
A legismertebb, egyben a legtöbbet kritizált játékvezető Magyarországon. Vezetett már BL-döntőt és Eb-elődöntőt is, vasárnap mégis egy amatőr torna fináléján fújta a sípot. Az elmúlt szezonról, a videobíróról és arról is beszélt, miben hasonlít egy játékvezető a buszsofőrhöz.

Kassai január végén másfél évre szóló megállapodást írt alá a szövetséggel, legfontosabb feladata pedig a fiatal játékvezetők felkarolása és képzése lesz. Emellett az élvonalbeli bírókat is felügyeli majd. Kassait ezúttal Ring György is segíti majd Bulgáriában.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik