Nemzetközi foci

Szerződtették a nemi erőszakkal vádolt focistát, de a szurkolók elérték, hogy azonnal ki is rúgják

Euan Cherry - SNS Group /Getty Images
Euan Cherry - SNS Group /Getty Images

Ritkán fordul elő, hogy a brit média a skót másodosztályú bajnoksággal foglalkozik, de az elmúlt napokban ez történt, miután a Raith Rovers szerződtette David Goodwillie-t.

Az idehaza kevésbé ismert futballista a Dundee Unitedben lett profi, megfordult többek közt az Aberdeenben is, de legismertebb csapata a Blackburn Rovers és a Crystal Palace volt. A háromszoros skót válogatott csatár azonban nem a pályán okozott botrányt, hanem azon kívül. Miután 2011-ben nemi erőszakkal vádolták meg és bár bírósági ügy nem lett belőle bizonyítékok hiányában, de a Bűnügyi Kártérítési Hatóság megállapította, hogy megerőszakot egy nőt csapattársával, David Robertsonnal.

Ilyen előzmények után szerződött a Raith Roversbe, amely külön közleményben jelezték, ismerik a játékos előéletét, de a képességeit elismerik és szeretnének neki esélyt adni. Angol, ír, skót szurkolók felháborodott levelekkel és kommentekkel árasztották el a csapatot, sőt az egyik főszponzor, Val McDermid is rögtön szólt a klubvezetésnek, hogy innentől befejezte pénzügyi támogatást.

A Raith Rovers egy napig tartotta csak magát, majd csütörtökön közzétette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak Goodwillie-vel.

Olvasói sztorik