Brazília már korábban kiharcolta a részvételét a 2022-es világbajnokságon, de a csapat ennek ellenére nem veszi félvállról a meccseit a selejtezősorozatban: szerda hajnalban Paraguayt verte 4-0-ra hazai pályán. A brazil válogatott az eddigi 15 mérkőzéséből 12-t nyert meg három döntetlen mellett, azaz közel hibátlan menetelést mutat be.
A 29 éves játékosnak láthatóan jól tett a környezetváltozás. A Barcelona 135 millió euróért igazolta le 2018-ban a Liverpooltól, ám Coutinho helyzete állandó beszédtémát jelent azóta, sokszor csak csere volt, megjárta a Bayern Münchent is csereként, az előző szezon felét pedig kihagyta sérülés miatt. A mostani idény első felében sem hozta feltétlen, amit vártak tőle, így januárban az Aston Villához került kölcsönbe, ahol rögtön egy Manchester United elleni góllal nyitott, míg most a Paraguay elleni vb-selejtezőn a mezőny egyik legjobbja volt, gólja mellett 95 százalékkal ellenfélhez mentek a passza, volt egy kulcsátadása is és hét nyert párharca is volt a neki szánt 73 perc alatt.
Kérdés persze, mi lesz aztán vele, ha letelik az angliai kölcsönjátéka, ugyanis anno 2023 nyaráig írt alá a Barcelonához.