Paul ELLIS / AFP
Nemzetközi foci sport

Ronaldo letiltotta a Transfermarktot, mikor meglátta, milyen összeg van a neve mellett

A Transfermarkt nevű oldal fontos viszonyítási alap lett a játékosok értékével kapcsolatban, és egy most előkerült történetből már azt is tudjuk, hogy Cristiano Ronaldo is figyelemmel követi, követte, hogy hány millió euró szerepel a neve mellett.

Történt ugyanis, hogy a Transfermarkt egyszer kitett az Instagram-oldalára egy csapatot a portugál ügynök, Jorge Mendes általuk legértékesebbnek tartott játékosaiból, és odaírta, hogy nem tudja megjelölni a képen Ronaldót, mivel blokkolta az oldalt.

Ronaldónak az volt a baja, hogy a Transfermarkt korábban összerakott egy olyan listát, amely a 33 évnél idősebb játékosokat rangsorolta az értékük alapján, és a portugál sztár nem volt elégedett a neve mellett feltüntetett összeggel, annak ellenére, hogy ő állt az élen.

Küldött egy üzenetet a közösségi médián keresztül, amelyben arról érdeklődött, hogy miért ennyi az értéke. A válaszban elmagyaráztuk neki, hogy milyen tényezők alapján jött ki az összeg, de úgy tűnik, nem volt megfelelő számára a válasz, mert mindössze néhány emojival reagált, majd letiltotta az oldalt. Pedig tízmilliós különbség volt közte, és a második helyezett között.

nyilatkozta a Transfermarkttól Christian Swartz.

A Mendes-féle, évekkel ezelőtti csapatban 75 millió euróval Cristiano Ronaldo volt a második legértékesebb, őt csak honfitársa, a Manchester Cityben szereplő Bernando Silva előzte meg (100 millió euró).

Jelenleg egyébként 35 millió euróra teszi a 36 éves MU-támadó értékét a Transfermarkt.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.