Szenegál kedden 2-0-ra legyőzte a Stopirával felálló Zöld-foki Köztársaságot és bejutott a legjobb nyolc közé az Afrikai Nemzetek Kupáján.
A mérkőzés igazán drámaira sikerült, Szenegál már a 21. percben emberelőnybe került, majd az 57. percben már csak kilenc játékosa maradt a Zöld-fokiaknak, miután Vozinha rosszul lépett ki a kapujából és összefejelt Sadio Manéval.
A Liverpool sztárja láthatóan nem volt jól az ütközés után, a szurkolók nagy felháborodására folytatta is a mérkőzést, de kisvártatva le kellett őt cserélni. Egy közeli kórházban vizsgálták ki, ahol Vozinha meg is látogatta, hogy elnézést kérjen tőle. A jelek szerint már szent a béke.
Szenegálnak van egy kis ideje még a pihenésre, mert a szerdai Mali-Egyenlítői Guinea párharc győztese ellen küzdhet az elődöntőért.