Úgy tűnt, a Milan a hosszabbításban megszerzi azt a gólt, amivel legyűri a Speziát, amikor Junior Messias a 90+2. percben a jobb felsőbe csavart, ám Marco Serra már korábban a sípjába fújt, előnyszabály helyett ugyanis megállította a játékot, amikor Ante Rebiccsel szemben szabálytalankodtak.
A Milan-játékosok megrohanták a bírók, aki az ítéleten már nem tudott változtatni, szabadrúgás következett, de Zlatan Ibrahimovic lövését a végig kiválóan védő Ivan Provedel fölé tolta, majd az esetet követő szögletnél a léc segítségével hárította Ibrahimovic fejesét. Serra furcsa döntése igazán akkor ütött vissza, amikor a Spezia a 90+5. percben Emanuel Gyasi góljával megnyerte a meccset, így a Milan pont nélkül maradt.
A Corriere della Sera nevű lap Serra ítéletéről azt írta, hogy súlyos, és ezen a szinten megengedhetetlen. A lap szerint a bíró a meccs után az öltözőben sírt, és több Milan-játékos, köztük Ibrahimovic is próbálta vigasztalni. Serra elnézést kért a Milantól, amely már jóval korábban lezárhatta volna a meccset, hiszen az első félidőben Theo Hernández büntetőt rontott, és több helyzetet is eltékozolt a csapat.
A vereség miatt a Milan maradt a második helyen, a hátránya két pont az Inter mögött, amely egy meccsel kevesebbet játszott.