Nemzetközi foci

A Barcelona elnöke bement az öltözőbe a Real Madrid elleni vereség után

Joan Valls/Urbanandsport /NurPhoto via Getty Images
Joan Valls/Urbanandsport /NurPhoto via Getty Images

A Barcelona ugyan kétszer is kiegyenlített, mégis a Real Madrid jutott be a Spanyol Szuperkupa döntőjébe, miután hosszabbítást követően 3-2-re nyert.

Kapcsolódó
Kétszer állt fel a padlóról a Barca, de a Real jutott kupadöntőbe
Xavi cseréi működtek, de a Barcelona így sem tudta megverni a Real Madridot a Spanyol Szuperkupa elődöntőjében.

A mérkőzést követően Xavi Hernández megdicsérte saját csapatát, sőt arról beszélt, hogy fölényben játszott a Barca. Nézeteit a klub elnöke, Joan Laporta is osztotta, aki a lefújás után bement az öltözőbe és nagy beszédet tartott arról, hogy mindenki büszke a mutatott teljesítményre.

„Olyan üzeneteket kaptunk Barcelonából, hogy ezen a meccsen szintet léptetek, felülmúltátok önmagatokat és bátrak voltatok! Büszkék lehetünk. Mint a Barca elnöke, az igazgatóság és szurkolótáborunk nevében is mondhatom, büszke Barca-szurkolók vagyunk. Köszönök mindent!

Ez az út, amelyen az edzői stábbal jártok, nagyon jó. Majdnem megcsináltuk, már csak a győzelem hiányzik, de biztos vagyok benne, hogy ha így folytatjuk, akkor azt is elérjük”

– mondta Laporta öltözőben.

A Real Madrid ellenfele majd az Atlético Madrid-Athletic Bilbao összecsapás győztese lesz majd a Szuperkupa döntőjében.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik