Nemzetközi foci

Óriási gól kellett a Chelsea feltámadásához a Liverpool elleni rangadón

Adrian DENNIS / AFP
Adrian DENNIS / AFP

2-2-es döntetlennel zárult a Chelsea és a Liverpool összecsapása a Premier League 21. fordulójában.

A rangadót mindkét csapat baljós előjelekkel kezdte. A Chelsea-nél Thomas Tuchel nem hagyta szó nélkül Lukaku kirohanását, és kitette a keretből a belga csatárt, a Liverpoolnál pedig Jürgen Klopp mellett Alisson, Matip és Firmino is koronavírus miatt hiányzott.

Még tíz másodperc sem telt el, amikor a felugró Mané könyökkel eltalálta Azpilicuetát, ami sárgát ért Taylor sporinál, bár a Twitteren komoly vita folyt arról, hogy nem kellett volna-e pirosat adni a Pool támadójának.


A 8. percben mindkét kapu előtt nagyon hasonló jelenet játszódott le: de amíg Alexander-Arnold hibája után Pulisic nem tudta elvinni a labdát a kapus mellett, addig Chalobah ügyetlenkedése után Mané kihasználta a ziccert.

A félidő közepén növelte előnyét a Liverpool, Alexander-Arnold remek labdát ívelt Szalah elé, aki megverte egy az egyben Marcos Alonsót, majd éles szögből lazán átlöbbölte a labdát Mendy fölött.

A Pool uralta a meccset, de a félidő végén a Chelsea mégis feltámadt, Marcos Alonso fifikás szabadrúgását az Alissont helyettesítő Kelleher kiütötte, de a kapus arra nem számíthatott, hogy a kipattanót Kovacic kapásból védhetetlenül tűzi kapura.

És a szünetre már 2-2-vel vonultak a felek, Kanté kiugratása után Pulisic emelt a léc alá.

Szalah az 57. percben ismét a Poolnak szerezhetett volna vezetést, de az emelését Mendy óriási vetődéssel kitolta.

Aztán a másik oldalon az Alissont helyettesítő, 23 éves ír Kelleher is bizonyította, hogy lehet rá számítani, amikor Pulisic közeli lövését védte bravúrral.

A hajrában már eredménytelenül viaskodtak a csapatok, aminek leginkább az éllovas Manchester City örülhet, amelynek a Chelsea előtt tíz, a Pool előtt tizenegy pont az előnye, igaz, Kloppék egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. A Chelsea legutóbbi öt bajnokijából negyedszer játszott döntetlent, míg a Liverpool három kör óta nyeretlen.

Az Aston Villa hiába vezetett a Brentford otthonában, a hazaiak fordítani tudtak. A Villa gólját Ings szerezte, aki a 2014-2015-ös idény kezdete a 17. vesztes meccsén talált be, ennél több „felesleges” gólt csak Jamie Vardy szerzett, húszat.

Az Evertonnak sokba került, hogy Calvert-Lewin büntetőt hibázott, mert a Brighton a kétgólos Mac Allister vezérletével győzött a Goodison Parkban, így a liverpooliak kispadja egyre forróbb Rafa Benítez alatt.

Premier League, 21. forduló:

Brentford – Aston Villa 2-1 (1-1)
gól: Wissa (42.), Roerslev (83.), illetve Ings (16.)

 

Everton – Brighton 2-3 (0-2)
gól: A. Gordon (53., 76.), illetve Mac Allister (3., 71.), Burn (21.)

 

Leeds United – Burnley 3-1 (1-0)
gól: Harrison (39.), Dallas (77.), D. James (90+2.), illetve Cornet (54.)

 

Chelsea – Liverpool 2-2 (2-2)
gól: Kovacic (42.), Pulisic (45+1.), illetve Mané (9.), Szalah (26.)

 

hétfőn játsszák:
Manchester United – Wolverhampton Wanderers 18.30

 

A Leicester City-Norwich City és a Southampton-Newcastle United találkozót elhalasztották.

 

Az állás:
1. Manchester City 21 53-13 53 pont
2. Chelsea 21 45-16 43
3. Liverpool 20 52-18 42
4. Arsenal 20 33-25 35
5. West Ham United 20 37-27 34
6. Tottenham Hotspur 18 23-20 33
7. Manchester United 18 30-26 31
8. Brighton 19 20-20 27
9. Wolverhampton 18 13-14 25
10. Leicester City 18 31-33 25
11. Crystal Palace 20 29-30 23
12. Brentford 19 23-26 23
13. Aston Villa 19 25-30 22
14. Southampton 19 20-29 21
15. Everton 18 23-32 19
16. Leeds United 19 21-37 19
17. Watford 18 22-36 13
18. Burnley 17 16-27 11
19. Newcastle United 19 19-42 11
20. Norwich City 19 8-42 10

Olvasói sztorik