Nemzetközi foci

„Fizetnie kell” – Paulo Sousa a vb-pótselejtező előtt hagyta ott a lengyel válogatottat

Vincenzo PINTO / AFP
Vincenzo PINTO / AFP

A korábbi sajtóhíreknek megfelelően Paulo Sousa távozott a lengyel labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról és a brazil Flamengo vezetőedzője lett. Cezary Kulesza, a lengyel szövetség elnöke szerda este jelentette be, hogy felbontották a portugál tréner szerződését.

Az elnökség döntése egyhangú volt, Sousának pedig fizetnie kell

– utalt a sportvezető arra, hogy a portugál edző kérésére szűnt meg a kontraktus a felek között. Egyes hírek szerint 300 ezer euróról van szó.

Az 51 éves szakember kétéves szerződést kötött a brazil klubbal.

Kapcsolódó
Tuchel: Hülyeség azt hinni, hogy a Chelsea versenyben van a bajnoki címért
Hiába vezetett, mégsem tudott nyerni a londoni csapat, miközben a Manchester City tovább robog az élen.

Sousa korábban Magyarországon, a Videotonnál is dolgozott, a lengyel válogatottat január 21. óta vezette. Irányításával az együttes bejutott a jövő évi katari világbajnokság európai selejtezősorozatának rájátszásába, ahol az orosz válogatottal találkozik. A pótselejtezőt március 24-én rendezik Moszkvában, a győztes pedig március 29-én hazai pályán csap össze a vb-részvételért a Svédország-Csehország párharc továbbjutójával.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik