Nemzetközi foci

Saját kapusa fogta le a bíróra támadó klubelnököt

Hihetetlen jelenetek játszódtak le a török labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának egyik csütörtöki mérkőzésén.

Kapcsolódó
Rafa Benítez sem érti, miért szívatják az Evertont
Bár a PL-ben halasztják el a meccseket, a liverpooliak kérését elutasították.

A kiesőhelyen álló Yeni Malatyaspor a hat ponttal előtte álló Kayserisport fogadta és úgy tűnt, megszakad a hétmeccses nyeretlenségi sorozata, hiszen az 56. percben még 2-0-ra vezetett.

A vendégek azonban nem adták fel, a svájci válogatott csatár, Mario Gavranovic szépített, a 91. percben pedig a török válogatott Mustafa Pektemek egyenlített.

A mérkőzés azonban ezzel nem ért véget, a hazaiak klubelnöke, Adil Gevrek ugyanis a lefújást követően a pályára rohant, és megpróbálta megtámadni Hüseyin Göcek játékvezetőt.

A saját kapusa, Ertac Özbir azonban résen volt, és feltartotta az őrjöngő főnökét, akit végül a biztonsági erők fékeztek meg.

A bírók rendőrök vették körül és 20 percig nem hagyhatta el a pályát.

A mérkőzést követően a hazaiak román edzője, a Debrecen egykori csatára, Marius Sumudica egy büntetőt kért számon a játékvezetőn.

„Kilenc meccs óta vagyok itt, és még sohasem láttam, hogy a játékvezetők megnézzenek egy videobírós visszajátszást. Van VAR, de a pályán lévő bíró azt nem nézi vissza soha.

Persze, hogy idegesek a játékosok, nekik is van családjuk, ráadásul mínusz öt fokban játszunk. Normális helyzetben ezt a meccset megnyertük volna

– idézte a szakember a román DigiSport.

Olvasói sztorik