Nemzetközi foci

José Mourinho cseréje bevált, de talán ő sem tudja, hogy lőtt gólt

Paolo Bruno/Getty Images
Paolo Bruno/Getty Images

As AS Roma nagy csatában szerzett pontot a Sampdoria vendégeként szerdán, a Serie A 19. fordulójában.

Sokáig úgy tűnt, egyik csapat sem tud gólt lőni, de José Mourinho beküldte Eldor Somurodovot, aki öt percen belül betalált. Egy felívelt labdát fejelt le a társához, amit visszakapva kétszer is egy blokkoló védőbe bikázott. Harmadjára viszont sikerült a jobb alsóba lőnie, így a 72. percben vezetést szereztek a rómaiak.

Csakhogy a Samp rákapcsolt és bántóan hamar egyenlíteni tudott egy szöglet utáni akcióból.

A listavezető Internek is meggyűlt a baja a Torinóval, ám egy első félidőben szerzett gól elégnek bizonyult. A 30. percben egy gyors kontrából indult az akció, amely úgy tűnt, besül. A lecsorgó labdára azonban lecsapott Denzel Dumfries és okosan a jobb alsóba lőtte a győztes találatot.

A Bologna 3-0-ra, a Lazio pedig 3-1-re győzött, előbbi a Sassuolo vendége volt, míg utóbbi a Veneziát verte meg. A Verona–Fiorentina találkozón viszont nem volt döntés.

Eredmények – Serie A, 19. forduló

AS Roma-Sampdoria 1-1 (0-0)
Internazionale-Torino 1-0 (1-0)
Hellas Verona-Fiorentina 1-1 (1-0)
Venezia FC-SS Lazio 1-2 (1-1)
Sassuolo-Bologna 0-3 (0-2)

kedden játszották:
Juventus-Cagliari 2-0 (1-0)
Genoa-Atalanta 0-0

Olvasói sztorik