Nemzetközi foci

Elmaradhat a legendás karácsonyi focimaraton Angliában a koronavírus miatt

Adam Davy/PA Images via Getty Images
Adam Davy/PA Images via Getty Images

Elhalaszthatják a Premier League decemberi bajnokijait, írja a The Athletic.

Az angol élvonalbeli bajnokságban tíz mérkőzésből hatot nem tudtak megrendezni koronavírusos fertőzések miatt a hétvégén, ezért a klubok megbeszélést kezdeményeztek. A  csapatok képviselői magyar idő szerint hétfő délután kettőkor ülnek össze és megvitatják annak lehetőségét, hogy a decemberi bajnokikat egységesen elhalasszák a kialakult járványhelyzetre való tekintettel.

Kapcsolódó
Nem maradt elég egészséges játékosa az angol csapatnak, két órával a kezdés előtt fújták le a bajnokit
A szombati játéknap mérlege: öt halasztott meccs, és egy, amit elvileg lejátszanak.

A vezetőedzők rendkívül aggódnak a futballistáik egészségéért, valamint a sűrű decemberi versenynaptárban is túl nagy veszélyt látnak, ezért a halasztás mellett érvelnek. Több olyan egyesület is van, amelyik egyszerűen nem tud elég egészséges játékost kiállítani egy ilyen sűrű időszakra.

A Premier League vezérigazgatói is üléseznek hétfő délután, majd a klubok vezetőivel, csapatkapitányaival is egyeztetnek. Döntés hétfő estére, vagy keddre várható az ügyben.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik