Nemzetközi foci

Tizenegyest lőhetett volna, de addig szórakozott vele, amíg végül kiállították

Ritkán látható szürreális kiállítással ért véget a horvát élvonalban az Istra 1961-Dinamo Zagreb mérkőzés.

A 90. percben büntetőhöz jutottak a vendégek, amit Bruno Petkovic végzhetett el. A zágrábi csatár nagyon vagány akart lenni, csak sétált a labda felé, majd megtorpant és a kapuba gurított. A játékvezető viszont úgy ítélte meg, hogy teljesen megállt egy pillanatra, vagyis nem szabályosan végezte el a tizenegyest és sárga lapot adott Petkovicnak. A csatárnak korábban már volt egy, emberhátrányba került a csapata.

Korábban is kapott piros lapot mindkét csapatból egy-egy játékos, ráadásul a Dinamo Zagreb még cserélgetni is kezdett, így csak jóval később végezte el a büntetőt Stefan Risztovszki.

Olvasói sztorik