Christof STACHE / AFP
Nemzetközi foci sport

Xavi a BL-búcsúról: Ez a valóság, és ez megőrjít

A Barcelona nagyon fogadkozott, hogy nyerni fog Münchenben, ám simán kikapott 3-0-ra, így csak a csoportja harmadik helyén végzett és az Európa Ligában folytatja majd a tavasszal. A csapat, amely mindössze két gólt szerzett hat meccs alatt, legutóbb a 2000/2001-es szezon búcsúzott ilyen korán.

Ideges vagyok, mert jelenleg ez a valóság, és ez megőrjít engem, hogy ezzel kell szembenéznem.

De el kell fogadnunk, nem tehetünk mást. Most egy új időszak kezdődik, az alapoktól. A cékunk a Bajnokok Ligája, nem az Európa Liga. Keményen kell dolgoznunk érte. Nem szeretem azt a kifejezést, hogy elbuktunk, mert próbálkoztunk. Imádom ezt a klubot, az életem adom érte, hogy újra működjenek a dolgok” – mondta Xavi a meccset követően.

Kapcsolódó
El kellett halasztani egy sorsdöntő BL-meccset
Várhatóan csütörtökön lesz a pótlás.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!