Isabella BONOTTO / AFP
Nemzetközi foci sport

El kellett halasztani egy sorsdöntő BL-meccset

Elhalasztották szerdáról az Atalanta-Villarreal Bajnokok Ligája-mérkőzést az F csoportban a bergamói havazás miatt. Az UEFA tervei szerint csütörtökön pótolják az összecsapást.

Pedig elég komoly tétje van az összecsapásnak, mert bár a Manchester United már megszerezte az első helyet, a második továbbjutást érő pozíció még nyitott, és erre az Atalanta és a Villarreal is eséllyel pályázik. Mindez azt jelenti, hogy a legjobb 16 mezőnye egy nappal később válik teljessé. Az olaszoknak győzniük kell a nyolcaddöntőbe kerüléshez.

Kapcsolódó
94. perces dráma a BL-ben, bukta az első helyet a Chelsea
A Juventus szűken nyert, ez pedig bőven elég volt az első hely megszerzéséhez. A címvédő gólzáporos mérkőzésen ikszelt.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.