Nemzetközi foci

Szép gólok, ijesztő pillanatok, VAR-dráma – elképesztően izgalmas volt a Dortmund-Bayern rangadó

INA FASSBENDER / AFP
INA FASSBENDER / AFP

A Bayern München szombaton 3-2-re nyert a Borussia Dortmund otthonában a Bundesliga 14. fordulójában, így négy pontra növelte előnyét riválisával szemben. Volt játékos, akit hordágyon kellett levinni, a hazaiak edzőjét pedig piros lappal zavarták el a kispadtól. Robert Lewandowski két gólt szerzett korábbi klubja ellen.

Rögtön megadta az alaphangot a meccsnek Julian Brandt gólja, a BVB támadója az ötödik percben kapott egy pazar labdát, amit higgadtan lőtt a kapuba.

Sokáig mégsem örülhettek a hazaiak, mert egy blokkolt felívelésből megiramodott Thomas Müller, majd az érkező Lewandowski könnyedén lőtt a rövid alsóba.

Hatalmas volt az iram a meccsen, ami sokat kivett a játékosok koncentrációjából. Ez jól látszott a Bayern második gólján is, a Dortmund védői addig szerencsétlenkedtek, amíg Kingsley Coman elé került a labda, a francia támadó pedig a hálóba bombázott.

Szünetben jó értelemben felhúzta magát a hazai csapat, nekiesett ellenfelének és Erling Braut Haaland parádés tekerésével két perc alatt egyenlített.

Nem álltak le a felek, Coman lövését Gregor Kobel védte, Mahmoud Dahoud próbálkozásánál pedig Manuel Neuer már verve volt, amikor egy védő blokkolni tudott. A játékot Brandt ijesztő sérülése akasztotta meg ezután, Dayot Upamecanóval fejelt össze, ami után mozdulatlanul terült el a fűben. Szerencsére már eszméleténél volt, amikor hordágyon levitték a pályáról.

Nem sokkal később Theo Hernández bokája fordult a védő alá, így őt is le kellett hozni, majd Mats Hummels hozott össze egy tizenegyest, amikor ki akart fejelni egy labdát, de az a könyökéről pattant ki. A megítélt büntetőt Lewandowski belőtte, de Marco Rose annyira hevesen reklamált ezután, hogy a játékvezető kiállította a Dortmund edzőjét.

10 perc volt a ráadás, de ez sem volt elég a Dortmundnak az egyenlítéshez, sőt még a müncheniek hagytak ki egy üres kapus lehetőséget, Tolisso egy szöglet utáni kontra végén lőtt mellé.

A nap folyamán a Bayer Leverkusen klubtörténelmi győzelmet aratott, hét gólt rúgva verte a Greuther Fürth-öt, Patrick Schick négy gólt is lőtt a mérkőzésen. Szalai Ádámnak hét perc jutott csereként a Mainzban a Wolfsburg 3-0-s legyőzésekor, Novothny Soma viszont keretben sem volt az Augsburg ellen.

Bundesliga, 14. forduló

Borussia Dortmund-Bayern München 2-3 (1-2)
Bayer Leverkusen-Greuther Fürth 7-1 (3-1)
FSV Mainz 05-VfL Wolfsburg 3-0 (2-0)
FC Augsburg-VfL Bochum 2-3 (0-3)
Arminia Bielefeld-1. FC Köln 1-1 (0-1)
1899 Hoffenheim-Eintracht Frankfurt 3-2 (2-1)

Olvasói sztorik