Oli SCARFF / AFP
Nemzetközi foci sport

A MU úgy verte az Arsenalt, hogy Ronaldo a 800. és a 801. gólját is megszerezte

A Manchester United 3-2-re győzött az Arsenal ellen a Premier League 14. fordulójában.

Nagyon fura góllal szerzett vezetést az Arsenal: egy szöglet után a MU kapusa, De Gea a lábát fájlalva elfeküdt a gólvonalon, Smith Rowe azonban ezt nem észlelte, és a hálóba lőtt, a bíró pedig nem látott kivetnivalót a jelenetben. Később egyébként kiderült, hogy saját csapattársa, Fred lépett De Gea lábára a szögletnél.

Az első félidő végén egyenlített a MU, Bruno Fernandes Fred passza után talált be.

A második felvonást a United kezdte jobban, Rashford előkészítése után Ronaldónak nem volt nehéz dolga, a portugál klasszis pályafutása 800. gólját lőtte.

De csak két percig vezetett a hazai csapat, mert Ödegaard használta ki, hogy üresen maradt a MU 16-osán belül.

A norvég középpályás aztán hősből bűnbak lett, amikor buktatta Fredet, mert a MU büntetőt kapott az eset miatt, és ezt Ronaldo kíméletlenül bevágta a léc alá.

A MU új edzője, Ralf Rangnick ott volt az Old Traffordon, de még nem ő irányított, hanem Michael Carrick.

A másik csütörtöki meccsen a Tottenham 2-0-ra győzött a Brentford ellen.

Premier League, 14. forduló:

Manchester United – Arsenal 3-2 (1-1)
gól: Bruno Fernandes (44.), Cristiano Ronaldo (52., 70., a másodikat 11-esből), illetve Smith Rowe (13.), Ödegaard (54.)

 

Tottenham Hotspur – Brentford 2-0 (1-0)
gól: Canós (12., öngól), Szon (65.)

 

Az állás:
1. Chelsea 13 31-5 30 pont
2. Manchester City 13 27-7 29
3. Liverpool 13 39-11 28
4. West Ham United 13 24-16 23
5. Arsenal 14 17-20 23
6. Tottenham Hotspur 13 13-17 22
7. Manchester United 14 24-24 21
8. Wolverhampton Wanderers 13 12-12 20
9. Brighton 13 12-14 18
10. Leicester City 13 20-23 18
11. Crystal Palace 14 19-20 16
12. Brentford 14 17-19 16
13. Aston Villa 13 18-21 16
14. Everton 13 16-20 15
15. Leeds United 14 13-20 15
16. Southampton 13 11-18 14
17. Watford 13 18-24 13
18. Norwich City 14 8-28 10
19. Burnley 12 14-20 9
20. Newcastle United 14 16-30 7

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!