Kissé háttérbe szorultak az eredmények az angol labdarúgó-bajnokság hétközi, 14. fordulójában, miután két mérkőzésen is szurkolót kellett menteniük az orvosoknak.
A Watford–Chelsea meccset több mint 30 percre félbe kellett szakítani, mert egy néző infarktust kapott. A BBC beszámolója szerint a két csapat orvosi stábja azonnal ott termett és végül sikerült stabilizálni a szurkoló állapotát.
„Köszönet az orvosi stábnak, a játékosoknak és a szurkolóknak a gyors reagálásért” – írta közösségi oldalán a Watford.
A Chelsea ugyancsak azt közölte, minden gondolata a szurkolóval van, és megköszönte a Vicarage Road egészségügyi személyzetének a gyors reagálást.
Hasonló eset történt a Southampton–Leicester összecsapáson is, ott a második félidő nem tudott időben elkezdődni, mert egy szurkoló rosszul lett.
Ami az eredményeket illeti, a Chelsea 2-1-re győzött végül, de idegenben nyert a Manchester City (2-1 Aston Villa ellen) és a Liverpool is (4-1-re az Everton ellen), így ez a három csapat maradt a tabella élén.