Nemzetközi foci

Gyógyíthatatlan rákban szenved a svéd futballikon

Werner OTTO / ullstein bild via Getty Images
Werner OTTO / ullstein bild via Getty Images

Gyógyíthatatlan betegségben szenved, de nem adja fel egyelőre a harcot Ronnie Hellström, a svédek egykori legendás futballkapusa.

Kapcsolódó
A sírban sincs számára béke – egy éve halt meg Maradona
Nemi erőszak és emberrablás vádja rombolja az egy éve meghalt argentin legenda nimbuszát.

A sportembernél rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak, amely elzárja a nyelőcsövet, és lehetetlenné teszi az evést. Az első tünetek körülbelül egy éve jelentkeztek, márciusban fordult orvoshoz és ugyan néhány héttel később elkezdték a kemoterápiát, augusztusban rosszabbra fordult az állapota. Vastagbél-gyulladással megműtötték, hajszálon függött az élete.

Hellström azóta is folytatja a küzdelmet a halálos kórral szemben, olyan kezeléseken esik át, amelyeket a szervezete még elvisel.

Hálás vagyok a barátok, a család és a szomszédok támogatásáért. De fantasztikus emberekkel találkoztam az egészségügyben is

– nyilatkozta az Expressennek.

Ronnie Hellström a hetvenes évek egyik legjobb kapusának számított. Hazájában 1971-ben és 1978-ban is a legjobb labdarúgónak választották.

77 alkalommal lépett pályára a svéd válogatottban, tagja volt az 1974-es világbajnoki ötödik csapatnak, de ott volt az 1970-es és 1978-as vébén is.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik