Nemzetközi foci bajnokok ligája

Megünnepelte a meg nem adott gólját, le kellett cserélni a Barca játékosát

Xavier Bonilla / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Xavier Bonilla / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Furcsa módon ért véget Ronald Araújo számára a Benfica elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés. A Barcelona uruguayi védője a mezőny egyik legjobbja volt, sőt, a 84. percben még a kapuba is betalált, ami után látványos ünneplésbe kezdett – csakhogy közben az asszisztens jelezte, hogy lesen volt, ezt a visszajátszások is megerősítették.

Araújót aztán ápolni kellett az alapvonal mögött, majd le is cserélte őt Xavi.

A 22 éves játékos a meccs után elmondta, nincs komoly baja, egyszerűen csak görcsöltek a lábai, ami szerinte nem meglepő, mert két hónapja nem játszott végig egy mérkőzést sem. Araújo combsérülése miatt majdnem egy teljes hónapot kihagyott, visszatérése óta a Benfica ellen kezdett először.

Kapcsolódó

A Benfica a meccs hajrájában egyébként óriási ziccert szalasztott el, így maradt a 0-0, azaz még nyitott a második, továbbjutást érő hely sorsa. A Barcelona Münchenbe utazik, a Benfica a Kijevet fogadja.

Olvasói sztorik