Nemzetközi foci bajnokok ligája

A Chelsea kiütötte a súlytalan Juventust, a Barca viszont nem tudott gólt rúgni

A nap rangadójának sejtett Chelsea-Juventus mérkőzést simán, 3-0-ra nyerte a hazai csapat a Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában.

Kapcsolódó
Lewandowski, Ronaldo és Sancho is gyönyörű gólt rúgott a BL-ben
Michael Carrick győzelemmel mutatkozott be a Manchester United kispadján.

A hazaiak az első perctől irányították a mérkőzést, az első találatra 25 percet kellett várni, amikor Antonio Rüdigerről gyanús körülmények között pattant a labda Trevoh Chalobah elé, aki habozás nélkül a hálóba bikázta a vezető gólt.

Nem esett össze a Juve, próbált azonnal egyenlíteni, de Thiago Silva egy fantasztikus mentéssel megőrizte az előnyt, amely pár perc alatt el is tűnhetett volna.

Térfélcsere után aztán úgy ment ki a Chelsea a pályára, hogy eldöntse a három pont sorsát. Reece James zúdított a jobb alsóba egy hozzá csúsztatott labdát az 55. percben.

Két percre rá pedig már kimondott kellemetlenül nézett ki az olaszok szemszögéből, ahogy az angolok vígan gurigáznak a Juventus tizenahtosán belül, amíg Callum Hudson-Odoi előtt nem adódott tökéletes lehetőség a gólra.

Innentől lényegében eldőlt a meccs, a Chelsea akár több gólt is lőhetett volna, de Wojciech Szczesny a helyén volt, ha kellett. A kiütést így sem úszta meg a Juventus, egy gyenge labdalevéltel után Zijes centerezését Timo Werner belsőzte a kapuba.

Mindkét csapat továbbjutott már korábban, így ennek a meccsnek a tétje a csoportelsőség volt, 3-0-val ez a Chelsea-t illeti majd, ha az utolsó kör után is ugyanannyi pontja lesz a két együttesnek.

Az FC Barcelonában Yusuf Demir kezdett a Benfica ellen, de ő is csak a felső lécet találta el, így a katalánoknak be kellett érniük egy ponttal a 0-0-val végződő BL-meccsen. A győzelem a Camp Nouban automatikus továbbjutást ért volna, így viszont a Bayern München legyőzésével mehet csak biztosra Xavi csapata. Ha a Benfica nyer, a Barca viszont ezalatt kikap a zárófordulóban, a katalánok nem jutnak tovább.

A nap legizgalmasabb összecsapása egyértelműen a Young Boys-Atalanta találkozó volt, amely 3-3-ra végződött. Az olaszok 1-1-es első félidőt követően hamar előnybe kerültek, de a hajrában kinyílt a gólzsák. Mindössze négy perc leforgása alatt, a 80. és a 84. percben szerzett gólokkal fordított a svájci együttes, amire a 88. percben válaszolt Luis Muriel szabadrúgásból, aki közvetlenül a találata előtt állt be csereként.

Eredmények – Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló:

E csoport:
Dinamo Kijev (ukrán)-Bayern München (német) 1-2 (0-2)
gól: Garmas (70.), illetve Lewandowski (14.), Coman (42.)

FC Barcelona (spanyol)-Benfica (portugál) 0-0 (0-0)

F csoport:
Villarreal (spanyol)-Manchester United (angol) 0-2 (0-0)
gól: Ronaldo (78.), Sancho (90.)

Young Boys (svájci)-Atalanta (olasz) 3-3 (1-1)
gól: Siebatcheu (39.), Sierro (80.), Hefti (84.)  ill. Zapata (10.), Palomino (51.), Muriel (88.)

G csoport:
Lille (francia)-Salzburg (osztrák) 1-0 (1-0)
gól: David (31.)

Sevilla (spanyol)-VfL Wolfsburg (német) 2-0 (1-0)
gól: Jordan (13.), Rafa Mir (92.)

H csoport:
Malmö (svéd)-Zenit (orosz) 1-1 (1-0)
gól: Rieks (28.) ill. Rakickij (92.)
kiállítva: Csisztjakov (86.)

Chelsea (angol)-Juventus (olasz) 4-0 (1-0)
gól: Chalobah (25.), James (56.), Hudson-Odoi (58.), Werner (95.)

Olvasói sztorik