Nemzetközi foci bajnokok ligája

Kiesett a Dortmund a BL-ből, a Real Madrid a meglepetéscsapatot, a City pedig a PSG-t verte

Octavio Passos/Getty Images
Octavio Passos/Getty Images

Rendkívül izgalmas játéknapot hozott a Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulója szerdán.

Kapcsolódó
Az Ajax csatára megdöntötte Erling Braut Haaland BL-rekordját
Az ő duplájával fordították meg a meccset.

A nap legnagyobb rangadóján a Manchester City hátrányból felállva 2-1-re győzte le a Paris Saint-Germaint. A fordulatos, de kevés helyzetet hozó találkozón Lionel Messi szerencsés passzát lőtte a kapuba Kylian Mbappé, amelyre negyedórával később egy hasonlóan mázlis passz után Raheem Sterling válaszolt. A győztes gól a 76. percben esett, Gabriel Jesus fejezett be egy látványos akciót.

Eközben a mindhárom magyarját nélkülöző RB Leipzig már a félidőben négyet lőtt a Club Brugge kapujába, amivel pontegyenlőség dacára megelőzte a belga együttest és ha így marad a csoport állása, Európa Ligában szerepel majd tavasszal. Nagy rangadót játszottak a B csoportban is, az AC Milan a 87. percben Junior Messias fejelte be a mindent eldöntő gólt.

Mivel a Liverpool 2-0-ra verte közben az FC Portót, a százszázalékos angol csapat mögött még bárki továbbjuthat, a portugálok 5 ponttal állnak a második helyen, az Atletinek és a Milannak 4-4 van.

A nap vesztese egyértelműen a Borussia Dortmund, amely a Sporting vendégeként szenvedett 3-1-es vereséget, amely egyúttal a kiesést is jelentette. A német csapat az utolsó fordulóban egy győzelemmel még beérhetné a portugálokat, de a gólkülönbsége és az egymás elleni eredménye is gyengébb, ezért nem juthat tovább.

Szintén búcsúzik a sorozattól a Sheriff Tiraspol a csoportkör után, mivel a Real Madrid 3-0-ra legyőzte és ezzel a kora este diadalmaskodó Internazionale négypontos előnye behozhatatlanná vált.

Eredmények – Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló

A csoport:

Club Brugge (belga)-RB Leipzig (német) 0-5 (0-4)
gólszerzők: Nkunku (12., 93.), Forsberg (17., 45.), Silva (26.)

Manchester City (angol) – Paris Saint-Germain (francia) 2-1 (0-0)
g.: Sterling (63.), Jesus (76.) illetve Mbappé (50.)

B csoport:

Atlético Madrid (spanyol)-AC Milan (olasz) 0-1 (0-0)
g.: Messias (87.)

Liverpool FC (angol)-FC Porto (portugál) 2-0 (0-0)
g.: Thiago (52.), Szalah (70.)

C csoport:
Besiktas (török)-AFC Ajax (holland) 1-2 (1-0)
g.: Gezzal (22., tizenegyesből), illetve Haller (54., 69.)

Sporting CP (portugál)-Borussia Dortmund (német) 3-1 (2-0)
g.: Pedro Goncalves (30., 39.), Porro (81.) ill. Malen (93.)
Kiállítva: Can (74.)

D csoport:
Internazionale (olasz)-Sahtar Donyeck (ukrán) 2-0 (0-0)
g.: Dzeko (62., 67.)

Sheriff Tiraspol (moldovai)-Real Madrid (spanyol) 0-3 (0-2)
g.: Alaba (30.), Kroos (45.), Benzema (56.)

Olvasói sztorik