Hivatalosan is bemutatták az FC Barcelona új vezetőedzőjét, Xavi Hernándezt.
A katalán szakember hétvégén vált biztossá, hogy elhagyja a katari ad-Szadd csapatát és a korábbi sikereinek helyszínére tér vissza hat év után, immár edzőként. Xavi nem is titkolta el, mennyire izgatott az új munkahelye miatt.
„Mindent beleadok, hogy sikerre vezessem a Barcelonát. Meg kell tanulnunk, hogy hogyan álljunk fel a vereségek után. Sokat követelek a játékosaimtól az edzéseken, de segítem is majd őket. Előny, hogy jól ismerem már Ter Stegent, Jordi Albát, Busquetset vagy éppen Piquét.
Tudom, hogy vannak pénzügyi és szakmai problémák is, de együtt megoldjuk ezeket. Érzékeny pillanatban érkeztem a csapathoz, de készen állok. Tudom, mennyire izgatott mindenki, mint ahogy én is. Megígérem a szurkolóknak, hogy büszkék lesznek a csapatra
– mondta Xavi a bemutatásán.
📢📢📢 Xavi is in the building#BentornatXavi pic.twitter.com/9xADdwTgt6
— FC Barcelona (@FCBarcelona) November 8, 2021
Az időzítés kiváló, hiszen a válogatott szünet miatt november 20-ig nem kell majd mérkőzést játszania a Barcának, így lesz ideje átadni az elképzeléseit a nem válogatott játékosoknak.