Mehdi Taamallah/NurPhoto via Getty Images
Nemzetközi foci sport

Ramos edzésbe állhat, de még mindig az elküldésén gondolkoznak

A Paris Saint-Germain vezetői azt fontogatják, hogy felbontják Sergio Ramos szerződését.

A világ- és Európa-bajnok hátvéd július 8-án csatlakozott a PSG-hez, de az átigazolás után térd- és vádlisérülést diagnosztizáltak. A sérüléséből még mindig csak lábadozik, de az egyéni edzések után a jövő héttől már társaival együtt készülhet.

A hét elején a PSG-hez közelálló Le Parisien azt írta, az események nagy hatással voltak a klubvezetőkre, akik azon gondolkodnak, hogy felbontják Ramos 2023 nyaráig szóló szerződését, mivel huzamos ideje tartó sérülése miatt kérdésessé vált, hogy hosszú távon hasznára lehet-e az együttesnek.

Ebben a szezonban a 35 éves spanyol még egyetlen mérkőzést sem játszott új csapatában.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.