Nemzetközi foci

Fradi-rohamokra és nagy nyomásra számít a Celtic

ANDY BUCHANAN / AFP
ANDY BUCHANAN / AFP

Csak akkor van esélye a Celticnek Budapesten, ha meg tudja ismételni azt a teljesítményt, amellyel két hete legyőzte hazai pályán a Ferencvárost, mondta Ange Postecoglou, a skótok edzője.

Kapcsolódó
Tokmac: Itthon van esélyünk a Celtic ellen
A Fradi csatára szerint a szélsővédői miatt játszik különleges futballt a csütörtöki ellenfél.

Miután csapata az első két csoportmeccsét elveszítette a Betis és a Bayer Leverkusen ellen az Európa Ligában, a Fradi elleni 2-0-s sikerrel hozta vissza esélyét a harmadik hely megszerzésére.

„A csütörtöki mérkőzés egy újabb nagy kihívás lesz a számunkra. Ellenfelünk nagyon jó csapat, ezt már akkor tudtuk, mielőtt játszottunk volna. Két hete kiválóan kellett játszanunk, hogy felülkerekedjünk. A magyaroknak nyerniük kell, ezért arra számítunk, hogy nyomás alá helyeznek majd minket. Ezzel meg kell birkóznunk” – nyilatkozta.

Ami még nagy hátrány, hogy Celtic-szurkolók sem lehetnek a helyszínen.

Nagy csalódás ez, de ilyen a világban élünk

– jegyezte meg Postecoglou, aki megerősítette, hogy a svéd válogatott középső védő, Carl Starfelt combizom-sérülés miatt nem játszhat.

A csütörtökön 21 órakor kezdődő Ferencváros-Celtic Glasgow mérkőzést a portugál Fabio Verissimo vezeti a Groupama Arénában, az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti. A magyar bajnoknak akkor marad reális esélye a tavaszi folytatásra, ha győz.

Olvasói sztorik