Nemzetközi foci

Lewandowski, rengeteg topligás játékos és honosított védő is a magyarok ellen készülő lengyel keretben

Foto Olimpik / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Foto Olimpik / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A múlt héten honosított hátvéd, Matthew Cash is helyet kapott a magyarok elleni világbajnoki selejtezőre készülő lengyel labdarúgó-válogatott hétfőn kihirdetett keretében.

Az angol élvonalban szereplő Aston Villa 24 éves védője múlt kedden kapta meg a lengyel állampolgárságot, mivel bár Angliában született, az édesanyja félig lengyel. Rajta kívül az FC Köbenhavn kapusát, Kamil Grabarát is első alkalommal hívták be a nemzeti együttesbe.

Kapcsolódó
Fejbe talált a labda egy kisfiút, Mitrovic neki adta a mezét
Mezőkövesden zajlott az élet a pályán kívül is.

A lengyel válogatott egy hét múlva kezdi meg felkészülését az utolsó két vb-selejtezőre, majd jövő pénteken Andorra vendége lesz, három nappal később pedig a magyarokat fogadja Varsóban. A korábban Székesfehérváron is dolgozó Paulo Sousa szövetségi kapitánynál múlt csütörtökön koronavírusos megbetegedést diagnosztizáltak, ezért jelenleg Portugáliában gyógyul. Irányításával a lengyelek az éllovas Angliától három ponttal lemaradva a pótselejtezőt érő második helyen állnak a selejtezőcsoportban.

Marco Rossi, a magyar válogatott szakvezetője kedden hirdeti ki a keretét.

A lengyel válogatott kerete

kapusok: Wojciech Szczesny (Juventus), Lukasz Skorupski (Bologna), Kamil Grabara (FC Köbenhavn)

hátvédek: Jan Bednarek (Southampton), Michal Helik (Barnsley), Bartosz Bereszynski (Sampdoria), Tomasz Kedziora (Dinamo Kijev), Pawel Dawidowicz (Hellas Verona), Tymoteusz Puchacz (Union Berlin), Kamil Glik (Benevento), Maciej Rybus (Lokomotiv Moszkva), Robert Gumny (Augsburg), Matthew Cash (Aston Villa)

középpályások: Piotr Zielinski (Napoli), Grzegorz Krychowiak (FK Krasznodar), Przemyslaw Frankowski (RC Lens), Jakub Moder (Brighton), Kamil Józwiak (Derby County), Przemyslaw Placheta (Norwich City), Mateusz Klich (Leeds United), Damian Szymanski (AEK Athén), Karol Linetty (Torino FC)

támadók: Robert Lewandowski (Bayern München), Arkadiusz Milik (Olympique Marseille), Krzysztof Piatek (Hertha BSC), Karol Swiderski (PAOK Szaloniki), Adam Buksa (New England Revolution)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik