Nemzetközi foci bajnokok ligája

Kórházba juttattak egy Manchester City szurkolót a BL-meccs után

ANP Sport via Getty Images
ANP Sport via Getty Images

A Manchester City kedden remek támadójátékkal 5-1-re verte a Club Brugge együttesét a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

Kapcsolódó
Lionel Messi lemondott a mesterhármasról, a Liverpool a szezon meccsén nyert Madridban
Az Inter megtörte a Sheriff Tiraspol sorozatát, míg a Real Madrid kitömte a szemtelenkedő ukrán ellenfelét. A nap meglepetését mégis az Ajax okozta.

Szerdán viszont arról számolt be mindkét egyesület, hogy az angolok egyik szurkolójára rátámadtak a helyi ultrák és úgy megverték, hogy kórházba került.

A Manchester Citynél mindenkit sokkolt és elkeserített, hogy megtámadták egyik szurkolónkat Brugge-ben a Bajnokok Ligája-mérkőzés után. A két klub, valamint a manchesteri rendőrség is vizsgálatot indított

– írta az angol egyesület honlapja.

A 63 éves sebesült szurkoló állapota kritikus, más nem sérült meg az incidens során. Egyelőre nem tudni, miért verték meg a drukkert, csak annyi biztos, hogy Brugge-ben él, most viszont genti kórházban ápolják. A rendőrség öt embert vett őrizetbe az eset kapcsán.

Olvasói sztorik