Jonathan Moscrop/Getty Images
Nemzetközi foci sport

Mindenki kedvenc válogatottja századjára sem nyert

A mieinkkel egy világbajnoki selejtezőben szereplő Andorra 3-0-ra legyőzte San Marino együttesét kedd este. Ez az eredmény két szempontból is történelmi, mivel Andorra még soha nem nyert ekkora arányban.

Másrészt a félprofikból és amatőrökből álló San Marino egymás után századik tétmeccsén maradt nyeretlen, három döntetlen mellett ez volt a 97. veresége.

Ez a nemzet a világ egyik legkisebb országa, népessége nem éri el a 34 ezer főt. Ennek ellenére lelkesen részt vesznek minden sorozatban, élvezik az utazást és minden gólnak úgy örülnek, mint egy vb-győzelemnek, amiért sokak szimpatizálnak a csapattal. Legközelebb épp a magyar csapattal találkozik majd San Marino.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.