Nemzetközi foci

„A magyar futball, így a Ferencváros is óriásit fejlődött az elmúlt tíz évben”

Czeglédi Zsolt/MTI
Czeglédi Zsolt/MTI

Fernando Fernández, a Real Betis labdarúgócsapatának másodedzője interjút adott az M1 aktuális csatornának.

Kapcsolódó
Második EL-meccsén is kikapott a Ferencváros
Hiába játszott nagyszerűen, a helyzeteit nem tudta gólra váltani a Ferencváros, így 3-1-re kikapott a Betis elleni Európa Liga-csoportmérkőzésen. A

Ebből kiderül, hogy a 42 éves szakember távozása óta is követi a Diósgyőr eredményeit – amelynek edzője volt – valamint az NB I eseményeivel is naprakész.

Fernandez kiemelte, a magyar futball, így a Ferencváros is óriásit fejlődött az elmúlt tíz évben, mára már egyáltalán nem meglepetés, hogy a zöld-fehérek sorozatban harmadszor is egy európai kupasorozat csoportkörében szerepelnek. Azt is megjegyezte, hogy a Fradi odaérhet a továbbjutást érő helyek egyikére, még ha az a harmadik, Konferencia Ligát érő hely is.A Betis kapcsán elmondta, hogy három sorozatban is érdekelt, viszont az Európa Liga döntőjét Sevillában rendezik, ezért az nagyon izgatja a csapatot.

Olvasói sztorik