Nemzetközi foci bajnokok ligája

A Real Madrid után a Barcelona is csődöt mondott a Bajnokok Ligájában, Cristiano Ronaldo győztes gólt lőtt

Laurence Griffiths/Getty Images
Laurence Griffiths/Getty Images

Azok után, hogy a Real Madrid óriási meglepetésre hazai pályán 2-1-re kikapott a moldáv Sheriff Tiraspoltól, a spanyol bajnokság újabb gigásza kapott pofont a BL-ben, miután a Barcelona szerdán 3-0-ra kapott ki a Benficától.

Kapcsolódó
Megszerezte első gólját Messi a PSG-ben, Griezmann pedig az Atletiben, a Real Madrid viszont sokkoló vereséget szenvedett
Rendkívül izgalmas játéknapot hozott a Bajnokok Ligájának keddi játéknapja.

Darwin Nunez már a harmadik percben megadta az alaphangot a meccsnek, miután azt csinált a Barca tizenhatosán belül, amit csak akart, majd végül a kapuba lőtt.

Térfélcsere után is maradt a katalánok meddő fölénye labdabirtoklásban, de ez egyrészt eltűnt a második félidőre, másrészt a portugálok szereztek újabb gólokat. Előbb Rafa Silva lőtt be egy kipattanót, majd Nunez büntetőből állította be a bántóan sima 3-0-s végeredményt. A Barcától ráadásul Eric Garciát kiállították a 87. percben második sárgával,

a katalánok pedig egyszer sem találták el a kaput a meccsen, ráadásul két forduló alatt sem góljuk, sem pontjuk nincs.

Torinóban egyetlen gól döntött a Juventus-Chelsea összecsapáson. Az elég unalmasra sikerült első 45 percet követően 11 másodperc alatt betalált Federico Chiesa, miután az angolok védelme teljesen elaludt.

A Chelsea innentől kezdve szorongatott, de gólt nem tudott már lőni. Nem úgy Cristiano Ronaldo, aki 179. BL-meccsén lépett pályára, amivel a sorozat abszolút csúcstartójává vált.

Kapcsolódó

Gyengén kezdett a Manchester United, David de Geának több bravúrra volt szüksége, hogy meccsben tartsa csapatát. Paco Alcácer végül mégis túljárt az eszén, de ettől kapcsolt rá az angol együttes. Először Alex Telles rúgott egy gyönyörű gólt ballal a bal alsó sarokba.

Majd amikor már mindenki elkönyvelte az 1-1-es végeredményt jött a rekorder Ronaldo és egy gyengén középre fejelt labdából végül saját maga lőtt győztes gólt a kipattanó után.

A spanyol liga becsületét egyedül a Sevilla mentette meg, amely a 86. percben büntetőből egyenlített a Wolfsburg ellen, így az egyetlen La Ligából érkező klub volt a fordulóban, amelyik nem kapott ki. A Bayern München 5-0-ra verte a Dinamo Kijevet, míg a Salzburg két tizenegyessel győzte le a francia Lille-t.

Eredmények – Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló

E csoport:
Bayern München-Dinamo Kijev 5-0 (2-0)
gól: Lewandowski (12., 27.), Gnabry (68.), Sané (74.), Chuopo-Moting (87.)

Benfica-Barcelona 3-0 (1-0)
gól: Nunez (3., 79.), Silva (69.)
piros lap: Garcia (87., Barcelona)

Az állás: 1. Bayern München 6 pont, 2. Benfica 4, 3. Dinamo Kijev 1, 4. Barcelona 0

F csoport:
Atalanta (olasz)-Young Boys (svájci) 1-0 (0-0)
gól: Pessina (68.)

Manchester United-Villarreal 2-1 (0-0)
gól: Telles (60.), Ronaldo (95.) ill. Alcácer (53.)

Az állás: 1. Atalanta 4 pont, 2. Manchester United 3 (3-3), 3. Young Boys 3 (2-2), 4. Villarreal 1

G csoport:
Wolfsburg-Sevilla 1-1 (0-0)
gól: Steffen (49.) ill. Rakitic (86.)

Salzburg-Lille 2-1 (1-0)
gól: Adeyemi (35., 53.) ill. Burak Yilmaz (62.)

Az állás: 1. Salzburg 4 pont, 2. Sevilla 2 (2-2), 3. Wolfsburg 2 (1-1), 4. Lille 1

H csoport:
Juventus-Chelsea 1-0 (0-0)
gól: Chiesa (46.)

Zenit (orosz)-Malmö FF (svéd) 4-0 (1-0)
gól: Claudinho (10.), Kuzjajev (49.), Szutormin (80.), Wendel (95.)
piros lap: Ahmedhodzic (53., Malmö)

Az állás: 1. Juventus 6 pont, 2. Zenit 3 (4-1), 3. Chelsea 3 (1-1), 4. Malmö 0

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik