Nemzetközi foci bajnokok ligája

Megszerezte első gólját Messi a PSG-ben, Griezmann pedig az Atletiben, a Real Madrid viszont sokkoló vereséget szenvedett

Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images
Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images
Lionel Messi megszerezte első gólját a Paris Saint-Germainben a Manchester City ellen. Eközben a Liverpool simán verte a Portót, a Real Madrid megégett a Sheriff Tiraspol ellen, a Szoboszlai Dominikkal felálló RB Leipzig pedig újra kikapott.

A nap rangadóján a Paris Saint-Germain 2-0-ra nyert a Manchester City ellen. Nagyon hamar, már a nyolcadik percben kapuba lőtt Idrissa Gueye egy kipattanó labdát, így aztán az angoloknak kellett az eredmény után futni. Az egyenlítésre minden esélye meg is volt a vendégeknek, azonban Bernardo Silva élete helyzetét is ki tudta hagyni, két méterről az üres kapura.

Kapcsolódó
Néhány lépésről is csak kapufát lőtt a Manchester City játékosa
Donnarumma már feküdt, a PSG mégis megúszta.

Később is adódtak még lehetőségek a City előtt, ám újabb gólt a PSG lőtt, ráadásul Lionel Messi döntötte el a találkozót, akinek ez volt az első találata új csapatában.

Egy másik Barcelonát elhagyó csatár, Antoine Griezmann is először volt eredményes. Az Atlético Madrid az AC Milan vendége volt és ugyan Rafael Leao a 20. percben vezetést szerzett az olaszoknak, Franck Kessiét már félóra alatt kiszórta a játékvezető második sárga lappal.

Ennek ellenére sokáig tartotta az eredményt a Milan, Griezmann csak a 84. percben tudott egalizálni egy gyönyörű kapáslövéssel. Ez volt a francia csatár 28. gólja az Atletiben nemzetközi kupameccsen, amivel a klub történetének legeredményesebb játékosa lett ilyen találkozókon.

Végül a fordítás is összejött, mert Luis Suárez a 97. percben büntetőből megszerezte a győztes gólt. A nap meglepetését azonban a másik madridi együttes produkálta, a Real Madrid ugyanis 2-1-re kikapott a története első Bajnokok Ligája-csoportkörében szereplő Sheriff Tiraspoltól. Az eddig veretlen spanyolok már a 25. percben hátrányba kerültek Jasur Jaksibajev fejesével.

Sokáig nem sikerült semmi a Realnak, végül Karim Benzema a 65. percben büntetőből egyenlített. Az óriási spanyol mezőnyfölény azonban nem hozott eredményt, Bruno előbb lesgóllal figyelmeztette a hazai csapatot, hogy a kontrákra figyelni kell, majd a 90. percben a győztes gólt is megszerezte Sebastian Thill bombagóljával.

A moldáv együttes 4 kapura lövésből szerzett két gólt, míg a hazai pályán szereplő Real Madrid 30 próbálkozásából csak egyszer volt eredményes.

Mindeközben a Liverpool tükörsimán nyert 5-1-re az FC Porto vendégeként, a Borussia Dortmund Donyell Malen góljával verte a Sportingot, míg a Szoboszlai Dominikkal felálló RB Leipzig 2-1-re kikapott a Club Brugge ellen. A magyar középpályás 58 percet töltött a pályán.

Eredmények – Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló

A csoport:
Paris Saint-Germain-Manchester City 2-0 (1-0)
gól: Gueye (8.), Messi (82.)

RB Leipzig-Club Brugge 1-2 (1-2)
gól: Nkunku (5.) ill. Vanaken (22.), Rits (41.)

Az állás: 1. Paris Saint-Germain 4 pont (3-1), 2. Club Brugge 4 (3-2), 3. Manchester City 3, 4. RB Leipzig 0

B csoport:
AC Milan-Atlético Madrid 1-2 (1-0)
gól: Leao (20.) ill. Griezmann (84.), Suárez (97.)
kiállítva: Kessié (29.)

FC Porto-Liverpool FC 1-5 (0-2)
gól: Taremi (75.) ill. Szalah (18., 60.), Mané (45.), Firmino (77., 81.)

Az állás: 1. Liverpool 6 pont, 2. Atlético Madrid 4, 3. FC Porto 1, 4. AC Milan 0

C csoport:
Ajax (holland)-Besiktas (török) 2-0 (2-0)
gól: Berghuis  (17.), Haller (43.)

Borussia Dortmund (német)-Sporting CP 1-0 (1-0)
gól: Malen (37.)

Az állás: 1. Ajax 6 pont (7-1), 2. Borussia Dortmund 6 (3-1), 3. Besiktas 0 (1-4), 4. Sporting CP 0 (1-6)

D csoport:
Sahtar Donyeck (ukrán)-Internazionale (olasz) 0-0

Real Madrid (spanyol)-Sheriff Tiraspol (moldovai) 1-2 (0-1)
gól: Benzema (65.) ill. Jaksibajev (25.), Thill (89.)

Az állás: 1. Sheriff Tiraspol 6 pont, 2. Real Madrid 3, 3. Internazionale 1 (0-1), 4. Sahtar Donyeck 1 (0-2)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik