Nemzetközi foci

Szándékosan lefejelte ellenfelét, 48 meccses eltiltást kapott

Oli SCARFF / AFP
Oli SCARFF / AFP

A vorarlbergi labdarúgó-szövetség súlyos, 48 mérkőzéses eltiltással sújtotta a Viktoria Bregenz B csapatának játékosát, Raschid Arsanukaevet, aki szándékosan eltörte ellenfele orrát, írta a Kronen Zeitung.

Kapcsolódó

Az osztrák amatőr bajnokságban, a 9. osztályban szereplő játékos a SPG Göfis/Satteins B elleni bajnokin egy ütési kísérletért megkapta második sárga lapját. Amikor a játékvezető azt mondta neki, ütés esetében már a kísérlet is büntetendő, a 28 éves labdarúgó teljesen kikelt magából.

Megmutatom, mi a büntetendő!

– kiáltott fel, és egyik ellenfeléhez lépve úgy lefejelte, hogy a játékos orra eltört, műteni kellett, és a futballistára több hét kényszerszünet vár.

„Természetesen nem tűrhetjük az ilyen eseteket, Arsanukaevet azonnal kizártuk klubunkból” – mondta a Bregenz elnöke, Christian Gojo.

A bűnöst fegyelmi bizottság 48 mérkőzésre eltiltotta, ez azt jelenti, hogy 2023 őszéig biztosan nem focizhat.

„Tájékoztattuk a környező szövetségeket a felfüggesztésről, és szeretnénk megakadályozni, hogy újonnan regisztrált játékosként akárhogy is megkerülje a büntetést is újra labdába rúgjon” – nyilatkozta Horst Elsner ügyvezető igazgató.

Olvasói sztorik