Nemzetközi foci

Már nem hibátlan a Milan, 60 éve nem kezdett ilyen gyengén a Juventus

Isabella BONOTTO / AFP
Isabella BONOTTO / AFP

Már nem százszázalékos az AC Milan labdarúgócsapata az olasz bajnokságban, miután 1-1-es döntetlent játszott a négy forduló után is nyeretlen Juventussal.

Kapcsolódó
Klubtörténeti mélyponton a Juventus
A vezetők azt várják, hogy anyagilag felfelé ívelő szakasz kezdődik életükben a 2022-23-as üzleti évtől.

A torinói csapat az első három fordulóban nem tudott nyerni, egy pontjával csupán az újonc Salernitanát előzte meg a forduló előtt, de Massimiliano Allegri abban bízhatott, hogy a Malmö elleni idegenbeli 3-0-s Bajnokok Ligája-siker lökést ad csapatának.

Úgy történt, ez be is igazolódik, hiszen a 4. percbe Álvaro Morata vezetést szerzett: egy Milan-szögletet kontrázott meg a Juve és a spanyol csatár egy hatalmas szóló után nagyon okosan emelt a kapus felett a hálóba (1-0).

A vendégek helyzete még nehezebbé vált, amikor a félidő közepén a dán középső védő, Simon Kjaer jelezte, cserét kér.

A második félidőben sokáig jól tartotta magát a Juventus, gólok helyett a sárga lapok potyogtak, aztán a 76. percben Sandro Tonali jobb oldali szögletét követően Ante Rebic fejelt gólt (1-1).

A hajrát nagyon megnyomta a Milan, előbb Rebic durrantott a jobb sarok mellé, majd a 87. percben a felfutó védő, Pierre Kalulu löketét védte bravúrral Wojciech Szczesny.

A Juve történetében negyedszer fordul elő, hogy négy forduló után is győzelem nélkül áll a Serie A-ban – legutóbb 60 éve volt erre példa.

Nagy meglepetésre az AS Roma kikapott a Hellas Verona vendégeként, a fővárosiak Jose Mourinho vezetésével első vereségüket szenvedték el, ami azért is nagy szenzáció, mert a hétközben edzőváltáson átesett észak-olasz együttes az első három körben pontot sem szerzett.

A Lazio hazai pályán csupán 2-2-es döntetlent játszott a Cagliarival.

Serie A, 4. forduló

Juventus–Milan 1–1 (1–0)
gól: Morata (4.), illetve Rebic (76.)

 

Lazio – Cagliari 2-2 (1-0)
gól: Immobile (45.), Cataldi (83.), illetve Joao Pedro (46.), Keita Baldé (62.)

 

Hellas Verona – AS Roma 3-2 (0-1)
gól: Barak (49.), Caprari (54.), Faraoni (63.), illetve Pellegrini (36.), Ilic (58., öngól)

 

Venezia – Spezia 1-2 (0-1)
gól: Ceccaroni (59.), illetve Bastoni (13.), Burabia (93.)

 

Empoli – Sampdoria 0-3 (0-1)
gól: Caputo (31., 52.), Candreva (70.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik