Nemzetközi foci

Négy argentin válogatott futballista ellen eljárás indul Brazíliában

Marcello Zambrana / AGIF via AFP
Marcello Zambrana / AGIF via AFP

A brazil hatóságok eljárást indítottak a négy argentin labdarúgó ellen, akik a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő szabályokat megszegve utaztak be az országba a két ország vasárnapi világbajnoki selejtezőjére, írta az MTI.

Kapcsolódó

Emiliano Buendía, Emiliano Martínez, Giovani Lo Celso és Cristian Romero úgy érkezett meg a Sao Pauló-i találkozóra, hogy nem jelezte, miszerint 14 napon belül Angliában járt, holott mind a négyen szigetországi klubban játszanak. Buendia és Martínez az Aston Villa, Lo Celso és Romero a Tottenham légiósa, közülük az utóbbi három pályára is lépett vasárnap, pedig karantén várt volna rájuk, mivel két héten belül még Nagy-Britanniában voltak.

Az argentin csapat Venezuelából érkezett Brazíliába, ezért azt az országot jelölték meg kiindulási állomásként.

A Brazil Egészségügyi Szabályozó Ügynökség (Anvisa) már a dél-amerikai rangadó előtti napon jelezte, hogy a négy játékos nem szerepelhet, és el kell hagynia az országot. A felszólításra azonban sem a hazai, sem a vendégcsapat nem reagált. A többszöri figyelmeztetés után a mérkőzés elején az Anvisa egyik munkatársa bement a pályára, és ellehetetlenítette a mérkőzés folytatását.

A történtek után az argentin csapat levonult a pályáról, majd bő egy órával később a találkozó venezuelai játékvezetője, Jesús Valenzuela félbeszakította a mérkőzést, amelynek további sorsáról a nemzetközi szövetségnek (FIFA) kell döntenie. Az eset után, még vasárnap éjjel az argentinok Buenos Airesbe repültek.

Kapcsolódó
Messi: Miért kellett elkezdeni a meccset, ha öt perc után leállították?
Az egyik legjobban várt meccs egészen bizarr módon szakadt félbe.

A négy érintett később elhagyta a válogatottat – így aztán nem is játszanak majd csütörtökön, a Bolívia elleni hazai vb-selejtezőn –, és visszautazott Európába. A hírek szerint Horvátországon keresztül kívánnak visszatérni Angliába, mert onnan érkezve nincs karantén-kötelezettségük.

Az ügyben megszólalt Gianni Infantino, a FIFA elnöke is, aki az őrült jelzővel illette a történteket.

Láttuk, mi történt Brazília és Argentína, Dél-Amerika két legdicsőségesebb csapatának mérkőzésén. A kezdés után pár perccel tisztviselők, rendőrök, a biztonsági személyzet tagjai bementek a pályára, hogy elvigyenek néhány játékost. Ez őrület, de foglalkoznunk kell ezekkel a kihívásokkal, ezekkel a problémákkal, amelyeket a Covid-válság okoz

– mondta.

A brazil szövetség elnökét, Ednaldo Rodriguest felháborította a futballvilágban nagy visszhangot kiváltó eset, és kritizálta az Anvisát.

„A tisztviselők azt mondták nekem, hogy azokat az argentinokat, akik megszegték a karantén-kötelezettséget, a meccs után is el lehetett volna különíteni. Sajnálom a rajongókat, akik látni akarták a mérkőzést. Minden tiszteletem az Anvisa munkatársaié, de megoldhatták volna ezt a dolgot korábban, nem kellett volna megvárniuk vele a mérkőzés kezdését” – hangsúlyozta.

Lionel Scaloni, az argentinok szövetségi kapitánya kiemelte: nagyon elszomorították a történtek és nem akar felelősöket keresni, de ami történt, annak biztosan nem ott és akkor volt az ideje.

Hozzátette, hogy a kezdés előtt nem érkezett hozzá olyan jellegű kérés, hogy a kifogásolt négy játékos szerepeltetésétől tekintsen el.

Olvasói sztorik