Eddie Keogh - The FA/The FA via Getty Images
Nemzetközi foci sport

Könnyen lehet, hogy zárt kapus meccsel büntet majd minket a FIFA

A magyar válogatott csütörtökön gól nélküli első félidőt követően 4-0-ra kapott ki az angol csapattól a világbajnoki selejtezők 4. fordulójában.

Kapcsolódó
Az angolok kiütöttek minket a Puskás Arénában
Térfélcsere után jöttek a hibák, amit kíméletlenül megbüntettek az angolok.

A BBC közvetítése és számos beszámoló is a magyar szurkolók viselkedését kritizálta az összecsapás után, a drukkereknek felrótták többek között, hogy

  • pirotechnikai eszközöket használtak, sőt egy rakétát be is dobtak a pályára,
  • kifütyülték az angol válogatott tagjait, amikor letérdeltek a kezdő sípszó előtt,
  • majmokat imitálva huhogtak bemelegítő játékosoknak és a gólszerző Raheem Sterlingnek,
  • megdobálták az ellenfél gólszerzőit sörös poharakkal.

A hazai drukkerekkel kapcsolatban több kérdést is kaptak az angol válogatott tagjai, de a harmadik gólt szerző Harry Maguire, valamint Gareth Southgate szövetségi kapitány sem hallott konkrét eseteket. Előbbi arra hivatkozott a mérkőzés utáni nyilatkozatában, hogy a meccsre összpontosított, míg az edző a játékosait is megkérdezte, hogy

Nagyon sokszor elmondtuk az elmúlt két évben, hogy semmilyen rasszizmust nem támogatunk, ez teljességgel elfogadhatatlan és nem számít, hogy egy ember tesz ilyet, vagy többen. De előbb a saját házunk táján kell rendet raknunk! Amíg ez nem történik meg, addig nem fogok ide jönni Magyarországról beszélni.

mondta a lefújást követően Southgate.

A találkozót követő sajtótájékoztatón is téma volt a szurkolók viselkedése, ezen elmondta az angolok kapitánya, hogy mindent jelentenek majd a nemzetközi és európai szövetségnek. Az európai szövetség az Eb-mérkőzéseken történt beszólások miatt már zárt kapuval büntette a magyar csapatot, a vb-selejtezőkön azért lehettek nézők, mert azokat a FIFA rendezi, nem az UEFA.

Kapcsolódó
Bekeményített az UEFA, zárt kapus meccsek várnak a magyarokra
A szurkolók diszkriminatív megnyilvánulása miatt, de a vb-selejtezőre nem vonatkozik.

Marco Rossi szövetségi kapitány a mérkőzés előtt többször is külön kérte a magyar szurkolókat, hogy kerüljék az incidenseket, ám sajnos a drukkerek egy része nem hallgatott rá. Mivel a pirotechnikai eszközök pályára dobása nagyon komoly kihágásnak számít és a rasszizmus elleni harcot is komolyan veszi a FIFA és az UEFA, nem valószínű, hogy szemet hunynak majd a mérkőzésen történtek fölött. Az elkövetkezendő napokban a büntetésünk biztosan téma lesz.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.