Nemzetközi foci

Ilyen sem volt még: gibraltári csapat játszhat egy nemzetközi kupa csoportkörében

MARCOS MORENO / AFP
MARCOS MORENO / AFP

Az európai klubfutball történetében először jutott főtáblára egy gibraltári csapat, ugyanis a Lincoln hosszabbítás után 3-1-re felülmúlta a Rigát az első alkalommal kiírt Konferencia Liga utolsó, negyedik selejtezőkörének csütörtöki visszavágóján.

A Lincoln a BL-selejtezőben indult, ahol a luxemburgi Fola Esch elleni párharcból 7-2-es összesítéssel ment tovább, aztán a következő körben kettős vereséggel búcsúzott a Kolozsvár ellen. Így került át az Európa Liga-selejtezőbe, de a pozsonyi Slovan is túl nagy falat volt (1-3 otthon, 1-1 idegenben), úgyhogy a Lincoln átszánkázott a Konferencia Ligába, és ott a rigai döntetlen otthon a hosszabbításban kiharcolta a főtáblát.

Az AS Roma harmadik tétmérkőzését is megnyerte a nyáron kinevezett José Mourinho vezetőedzővel, így kettős sikerrel lépett túl a török Trabzonsporon.

Holender Filip csapata, a szerb Partizan Beograd főtáblára jutott, miután a csütörtöki visszavágón 2-0-ra legyőzte a portugál Santa Clarát. A magyar válogatott játékos a 75. percben csereként lépett pályára az összesítésben 3-2-re nyerő belgrádi együttesben.

A harmadik számú kupasorozat 32 csapatos csoportkörének sorsolását pénteken 13.30-tól rendezik Isztambulban.

Konferencia Liga, selejtező, 4. (utolsó) forduló, visszavágók:

Bodö/Glimt (norvég) – Zalgiris (litván) 1-0 (0-0)
továbbjutott: a Bodö/Glimt 3-2-es összesítéssel

 

Lincoln (gibraltári) – Riga FC (lett) 3-1 (1-1, 1-1, 2-1) – hosszabbítás után
tj.: a Lincoln 4-2-es összesítéssel.

 

MSK Zilina (szlovák) – Jablonec (cseh) 0-3 (0-1)
tj.: a Jablonec kettős győzelemmel, 8-1-es összesítéssel.

 

Anorthoszisz (ciprusi) – Hapoel Beer-Seva (izraeli) 3-1 (1-1)
tj.: az Anorthoszisz 3-1-es összesítéssel.

 

AS Roma (olasz) – Trabzonspor (török) 3-0 (1-0)
tj.: az AS Roma kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.

 

CSZKA Szófia (bolgár) – Viktoria Plzen (cseh) 3-0 (1-0, 2-0, 2-0) – hosszabbítás után
tj.: a CSZKA Szófia 3-2-es összesítéssel.

 

IF Elfsborg (svéd) – Feyenoord (holland) 3-1 (1-0)
tj.: a Feyenoord 6-3-as összesítéssel.

 

FC Köbenhavn (dán) – Sivasspor (török) 5-0 (2-0)
tj.: a Köbenhavn kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel.

 

Hammarby IF (svéd) – FC Basel (svájci) 3-1 (0-0, 2-0, 3-0) – 11-esekkel: 3-4
tj.: az FC Basel 4-4-es összesítéssel, 11-esekkel.

 

Maccabi Haifa (izraeli) – Neftcsi PFK (azeri) 4-0 (2-0)
tj.: a Maccabi Haifa 7-3-as összesítéssel.

 

Rosenborg (norvég) – Rennes (francia) 1-3 (0-2)
tj.: a Rennes kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.

 

Vitesse (holland) – RSC Anderlecht (belga) 2-1 (1-0)
tj.: a Vitesse 5-4-es összesítéssel.

 

Maccabi Tel-Aviv (izraeli) – Sahtyor Karagandi FK (kazah) 2-0 (2-0)
tj.: a Maccabi Tel-Aviv kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel.

 

Kajrat Almati (kazah) – CS Fola Esch (luxemburgi) 3-1 (3-1)
tj.: a Kajrat Almati kettős győzelemmel, 7-2-es összesítéssel.

 

Gent (belga) – Raków Czestochowa (lengyel) 3-0 (1-0)
tj.: a Gent 3-1-es összesítéssel.

 

NK Rijeka (horvát) – PAOK Szaloniki (görög) 0-2 (0-1)
tj.: a PAOK 3-1-es összesítéssel.

 

St. Johnstone (skót) – Linzer ASK (osztrák) 0-2 (0-0)
tj.: a LASK 3-1-es összesítéssel.

 

Union Berlin (német) – Kuopio PS (finn) 0-0
tj.: az Union Berlin 4-0-s összesítéssel.

 

Aberdeen (skót) – Qarabag (azeri) 1-3 (0-2)
tj.: a Qarabag kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel.

 

Shamrock Rovers (ír) – Flora (észt) 0-1 (0-0)
tj.: a Flora kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel.

 

Tottenham Hotspur (angol) – Pacos Ferreira (portugál) 3-0 (2-0)
tj.: a Tottenham Hotspur 3-1-es összesítéssel.

 

Partizan Beograd (szerb) – Santa Clara (portugál) 2-0 (2-0)
tj.: a Partizan Beograd 3-2-es összesítéssel.

 

A Konferencia Liga főtáblájának 32 csapatos mezőnye:
1. kalap:
AS Roma (olasz), Tottenham Hotspur (angol), FC Basel (svájci), Slavia Praha (cseh), Köbenhavn (dán), Gent (belga), AZ Alkmaar (holland), LASK (osztrák)

 

2. kalap:
Feyenoord (holland), Qarabag (azeri), Maccabi Tel-Aviv (izraeli), PAOK (görög), Rennes (francia), Partizan Beograd (szerb), CFR Cluj (román), Zorja Luhanszk (ukrán)

 

3. kalap:
Union Berlin (német), CSZKA Szófia (bolgár), Vitesse (holland), Slovan Bratislava (szlovák), Jablonec (cseh), Alaskert (örmény), Flora (észt), Kairat (kazah)

 

4. kalap:
Lincoln (gibraltári), Randers (dán), Omonia (ciprusi), Anorthoszisz Famaguszta (ciprusi), HJK Helsinki (finn), Maccabi Haifa (izraeli), Bodö/Glimt (norvég), Mura (szlovén)

Olvasói sztorik