Nemzetközi foci

A Tottenhamet már a nemzetközi ellenfelek is ugratják

Vincent Mignott/DeFodi Images via Getty Images
Vincent Mignott/DeFodi Images via Getty Images

A Tottenham Hotspurt rengeteget ugratják a többi csapat szurkolói, amiért nem sikerül trófeákat szereznie.

Úgy fest, hogy a Spurs vérének szívása külföldön is divatba jött, legalábbis Portugáliában mindenképp. A londoniak ellenfele az FC Pacos de Ferreira lesz az európai Konferencia Ligában, ennek apropóján pedig videót készítettek a portugálok. Ebben a hír hallatán, miszerint londni ellenfelet kap a Pacos de Ferreira, két szurkoló találgat arról, ki lehet az?

  • A Chelsea nem lehet, mert Bajnokok Ligájában szerepel majd,
  • az Arsenal az EKL-be se jutott be,
  • a West Ham United Európa Ligában indul,
  • a Fulham pedig kiesett, vagyis a Crystal Palace maradt lehetőségnek.

Erre megjelenik a csapat kabalaállata, egy hód és egy tasli kíséretében a drukkerek értésére adja, hogy a Tottenham lesz a csapat ellenfele. A két szurkoló nagy egyetértésben nyugtázza, hogy

őket könnyen le tudjuk győzni.

A fapados promóció így harangozza be az augusztus 19-én esedékes hazai mérkőzést a Spurs ellen, a visszavágóra egy héttel később kerül sor. A párharc győztese bekerül a Konferncia Liga csoportkörébe.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik