Valery HACHE / AFP
Nemzetközi foci sport

Precedenst akar teremteni a Marseille, amely a balhé után nem volt hajlandó folytatni a meccset

Pablo Longoria, az Olympique Marseille labdarúgócsapatának klubelnöke szerint nem volt garancia a személyes biztonságukra, ezért nem folytatták a vasárnap szurkolói rendbontás miatt a 76. percben félbeszakadt bajnoki mérkőzésüket Nizzában.

Kapcsolódó
Szurkolók özönlötték el a pályát, félbeszakadt a Nice-Marseille bajnoki
Dimitri Payet visszadobott egy palackot, ebből alakult ki tömegjelenet.

A klubvezető kiemelte: bár előbb még a játékvezető is egyetértett velük abban, hogy a találkozót nem lehet folytatni, a liga végül a közrend érdekében felülbírálta ezt, és utasította őket, hogy térjenek vissza a pályára.

„Mi viszont úgy döntöttünk, hogy a megtámadott játékosaink biztonsága érdekében nem folytatjuk a mérkőzést, és inkább hazamegyünk Marseille-be. Ez már a második alkalom, hogy hasonlót kell megtapasztalnunk, korábban Montpellier-ben fordult elő velünk ilyen.

Ami most itt történt, az számunkra teljesen elfogadhatatlan. Precedenst kell teremtenünk a francia futballban azzal, hogy kiállunk magunkért

– mondta Longoria.

Miután a liga a folytatás mellett döntött, de a vendégek erre nem adtak lehetőséget, a szabályok értelmében a találkozó három pontját a hazai csapat kapja 3-0-s gólkülönbséggel. A félbeszakadt mérkőzésen a Nice 1-0-ra vezetett. Francia sajtóhírek szerint az Olympique Marseille mindenképpen fellebbezni akar.

Az indulatok akkor szabadultak el, amikor a szöglet beadásához készülő vendégjátékost, Dimitri Payet-t a nézőtérről eltalálták egy vizes palackkal.

A helyi drukkerek a találkozó alatt már korábban is dobtak palackokat a pályára, a vendégek feldühödött játékosa azonban ezúttal visszadobta azt a lelátóra a nézők közé, akik közül sokan erre a pályára rohantak. Ott aztán összetűzés alakult ki a játékosokkal, valamint a két csapat biztonsági személyzetével.

Az esetben három OM-játékos – Luan Peres, Mattéo Guendouzi és Payet -–megsérült, míg a hazai klub szerint a Marseille biztonsági emberei részéről a tömegverekedés során Jean-Claire Todibót és Justin Kluivertet is fizikai erőszak érte.

Jean-Pierre Rivere, a Nice elnöke kiemelte: nagy csalódás okoztak számára a történtek, de a dolog teljesen világos.

„Sajnos vizes palackokat dobtak a pályára, de az már a marseille-i játékos reakciója volt, hogy azt visszadobta a lelátóra. Ez a két dolog együttes katalizátora volt az eseményeknek” – mondta.

Kiemelte: a Marseille biztonsági embereinek nem lett volna szabad a pályára lépniük, főként nem megütniük a hazai játékosokat. Azt pedig nem értette, hogy a Marseille miért nem jött vissza a folytatásra.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.