Nemzetközi foci

Túl sokat cserélt a Bundesliga-csapat, kizárhatják a kupából

Christof Koepsel/Getty Images
Christof Koepsel/Getty Images

Amatőr hiba miatt zárhatják ki a VfL Wolfsburgot a Német Kupából.

A jóval alacsonyabb osztályban szereplő Preussen Münstertől már az is bravúros volt, hogy előnybe került és hosszabbításra kényszerítette az élvonalbeli ellenfelét. A pályán ugyan kikapott 3-1-re a kiscsapat, végül mégis továbbjuthat, mivel

a Wolfsburg hatszor cserélt, ami szabályellenes.

Mark van Bommel vezetőedző háromszor változtatott az első félidőben, majd előbb 98. percben nyúlt bele a meccsbe, aztán a 102. percben kettős cserével frissített a csapatán. A Kicker beszámolója szerint a wolfsburgiak többször is kérdezgették a negyedik játékvezetőt, hogy ez így rendben lesz-e, végül mégis az szerepelt a jegyzőkönyvben, hogy szabálytalan volt a VfL.

A Kicker egyébként hozzáteszi, a versenykiírás külön kiemeli, hosszabbítás után nem jár plusz egy csere.

Olvasói sztorik