Nemzetközi foci

Messi a Copán varázsol, amíg a világ azt találgatja, mi lesz vele

DOUGLAS MAGNO / AFP
DOUGLAS MAGNO / AFP

Argentína bejutott az elődöntőbe a Copa Américán, miután 3-0-ra legyőzte Ecuadort vasárnap hajnalban.

A meccs hőse természetesen Lionel Messi volt.

Kapcsolódó
Lejárt Messi szerződése a Barcelonánál
Egyelőre még nem jelentették be, hogy hosszabbítana.

A csapatkapitánnyal kapcsolatban az elmúlt napok híre, hogy lejárt a szerződése a Barcelonánál és még nem hosszabbított. A jelek szerint őt nem zavarta meg, hogy róla szól minden a világsajtóban, adott két gólpasszt (az egyiknél nem is nézett csapattársa irányába), majd a 93. percben szabadrúgásból maga állította be a végeredményt – az ellenfél ekkorra már tíz emberrel játszott.

Egy érdekes statisztika: Messi eddig két közvetlen szabadrúgásból szerzett gólnál jár az idei Copán, míg az Eb-n egyelőre nem láthattunk szabadrúgásgólt.

Mindig mondtam, hogy az egyéni eredmények másodlagosak, mi más miatt jöttünk

– mondta a mérkőzést követően Messi, aki négy góljával és négy gólpasszával vezet mindkét mutatóban a tornán.

Kolumbia lesz majd az ellenfél a négy között, amely Uruguayt ejtette ki 0-0 után, tizenegyesekkel – uruguayi oldalon ketten is hibáztak. A másik ágon brazil-perui elődöntőt rendeznek.

Copa América, negyeddöntők

Argentína – Ecuador 3-0 (1-0)

Uruguay – Kolumbia 0-0 – 11-esekkel: 2-4

Olvasói sztorik